Hírarchívum 2015

„Hulladékgazdálkodási roadshow"

2015.03.17. Petőfi versei a rajzokon

Március 13-án  pénteken került sor a "Tájábrázolás Petőfi verseiben" című képzőművészeti pályázat eredményhirdetésére és díjátadására a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A témakör ezúttal Petőfi Sándor tájábrázolásához kötődött, amelyhez az alapot az iskolai tananyagként oktatott versei nyújtották. A díjazottak oklevél mellett hegyezőt, vízfestéket és zsírkrétát is kaptak. Iskolánk díjazottjai:


Balázs Dominik 1.a                   Herczeg Dorka 5.a

Balogh Vivien 1.a                      Mészáros Evelin 5.a

Dunai Zita 1.a                             Szilléry Egon 6.a

Nagy Attila 1.a                           Szűcs Petra 6.a

Nagygyörgy Boglárka 1.a       Gyulafalvi Krisztina 6.a

Ollé Sarolta 1.b                          Vörös Viktória 5.b

Tóth Nimród 1.b                       Miskolczi Miklós 5.b


2015.03.16. Diákjaink sikere a szakmaismereti vetélkedőn

Teljesen megtelt március 11-én a Fekete Sas bálterme, ahol közel 50 csapat részvételével került megrendezésre a „Próbáld ki magad” elnevezésű játékos szakmaismereti vetélkedő, amelyen a Varga Tamás Általános Iskola kilenc csapattal képviseltette magát. A diákok változatos feladatok segítségével mérhették össze felkészültségüket. Volt földrajzi kvíz, villanyszereléssel kapcsolatos feladatsor, és „kakukktojás” játék is. A legnagyobb érdeklődés azonban azokat a feladatokat övezte, melyekben a tanulók próbára tehették kreativitásukat is. Ilyen volt, mikor a lehető legötletesebben kellett elkészíteniük egymás frizuráját, illetve mikor be kellett mutatniuk egy, a helyszínen összeállított táncos koreográfiát.

2015.03.12. Irodalom és a versek szeretete

 

Dávidházi Dóra (4.a) képviselte iskolánkat a Németh László Városi Könyvtárban rendezett Wass Albert vers- és prózamondó versenyen, ahol ugyan a zsűri nem osztott neki helyezést, de felkérést kapott egy újabb szereplésre a Költészet napján.

2015.03.11. Hevesy György Kémiaverseny

 

Február 27-én rendezték meg a Hevesy György kémiaverseny területi fordulóját. Iskolánkból 4 tanuló adott számot tudásáról. Ménesi Ferenc (8.a) 6. helyezést ért el. Lakatos Imre (7.a) és Ménesi Ferenc bejutott a megyei fordulóba. Felkészítő tanáruk: Garai-Szabóné Póth Edit

2015.03.09. Bendegúz Nyelv-ÉSZ iskolai forduló

 

Február 13-án a Bendegúz Nyelv-ÉSZ verseny iskolai fordulóját heten írták meg, közülük 3 tanuló  - Makrai Viki, Kindlik Dani és Dávidházi Dóra (mindhárman 4.a osztály) -  jutott be a Szegeden rendezendő megyei döntőbe, melyet március 27-én tartanak.

2015.03.06. Terematlétika eredmények

Felső tagozatos terematlétika diákolimpiát tartottak január 31-én, melyen iskolánk tanulói több érmes helyezést szereztek. Eredmények:

Erdős Dávid 5.a 30 méteres futás 2. hely,

helyből távolugrás 2. hely

Hódossy Virág 6.a helyből távolugrás 3. hely

Hegyi Arnold 8.b medicinlabda lökés 2. hely

Sarró Tímea 7.b medicinlabda lökés 4. hely

Felkészítők: Kőhegyi-Kis Ágnes, Kőhegyi Ferenc

2015.03.05. Kecskeméti Tél sakkverseny

 

2015. február 14-én a Kecskeméti Tél 2015 elnevezésű országos gyermek sakkversenyen Márkus Molli 2.a osztályos tanuló korosztályában I. helyezést ért el.

Tájékoztató a hit- és erkölcstan oktatás megszervezéséről

Intézményünk az idei tanévben is tájékoztatást ad a következő, 2015/2016-os tanév hit-és erkölcstan oktatásáról és annak

megszervezéséről leendő 1. és 5. évfolyamos tanulóinknak és szüleiknek, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A tájékoztatás időpontja: 2015. március 3., 16 óra

Felhívás                                                              Szülői tájékoztató

2015.03.04. Városi farsang

 

Március 1-jén vasárnap délelőtt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban rendezett Városi farsangon a 4.b osztály a csoportos jelmez kategóriában III. helyezést ért el. A jelmez címe: Tűz. A gyerekek jutalmul mozijegyeket nyertek.

Oldalak