Hírarchívum 2015

2015.06.09. Fit Kid Dance diákolimpia

 

 

A Fit Kid „Dance” II./A korcsoportos diákolimpia országos döntőjében Rabie Jumana Rosa 2.a osztályos tanuló V. helyezést ért el.

2015.06.09. Régészeti óra Bodzáson

Június 5-én Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ régész muzeológusa tartott előadást az iskola hatodikos diákjainak a Bodzási úti iskolában. Az interaktív, játékos formában zajló rendhagyó órán, Csányi Viktor először a régészet rejtelmeibe vezette be a diákokat, melynek során a régészetről, a tudomány szépségéről szerezhettek ismereteket a gyerekek. Majd megtudhatták, hogy melyek azok a régészeti lelőhelyek, értékek, amelyek a Bodzási út környékén találhatók. Az egyik leghíresebb lelőhely az 1930-as években itt a közelben feltárt Kotacpart, Vata-tanya lelőhelyen újkőkori, illetve rézkori emlékek, temető, sírok. Az interaktív órán a diákok is megmutathatták tudásukat, a jó válaszokért ajándékokat kaptak.

2015.06.08. Pattogott a kosárlabda a Hódtói Sportcsarnokban

 

 

Közel 90 gyerek, öt iskola - köztük a Varga Tamás Általános Iskola - kosárcsapata mérkőzött meg egymással június 4-én a Hódtói Sportcsarnokban. A meccseken komoly küzdelem alakult ki, a gyerekek mindent beleadtak, és csak úgy hullottak a kosarak. Lelátókon a pihenő játékosok, illetve a kísérő szülők hangos szurkolással biztatták a csapatokat.

 

2015.06.06. Herkules a a Platán fa árnyékában

 

2015. június 1-jén hétfő délután a Grimm-Busz Színház művészei a Herkules című mesejátékkal szórakoztatták az alsó tagozatos diákokat. A jó hangulatú, vidám interaktív előadáson a legbátrabb gyerekek a színpadra is állhattak. Az előadásnak remek díszletet adott iskolánk platánfás udvara.

2015.06.05. Remek helytállás a Kalmár matematika verseny döntőjében

2015. május 29-30-án rendezték meg a Kalmár László Matematikaverseny országos döntőjét. Ezt előzték meg a megyei versenyek, ahol 2200 diák mérte össze tudását. A végső összecsapásra 143 tanulót hívtak Budapestre.  Iskolánkat a harmadikosok között Deák Norbert és Sándor István György, a negyedikesek között Kindlik Dániel és Ménesi Enikő képviselte. A kétnapos küzdelem során 10 feladatot oldottak meg és az összesített eredmény adta a végső sorrendet. A harmadikosok mezőnyében Sándor István György a 9. helyen végzett. A negyedikesek csapatában Kindlik Dániel a 14. helyet szerezte meg. Ménesi Enikő a 21. és Deák Norbert a 23. helyen végzett. Méltán lehetünk büszkék rájuk!

A tanulók felkészítői: Gémes Dóra, Kóródiné Janicsek Éva és Márton Albertné tanítónők.

2015.06.05. Első hely az országos versmondó versenyen

 

Első alkalommal rendezték meg Kiskőrösön az országos versmondó versenyt „A költészet fája életem” címmel, melyen a diákok minősítést, a legjobbak helyezést is kaptak. Iskolánkból négy tanuló vett részt szép eredményeket szerezve. Dávidházi Dóra (4.a) ezüst minősítést, Meixner Lili (5.a) bronz minősítést, Kántor Judit (6.b) szintén bronz minősítést kapott. Török Beáta (5.a) arany minősítést kapott, emellett saját kategóriájában I. helyezett lett.

2015.05.04. Szőnyi Kupa sakkverseny

 

Május 30-án rendezték a III. Szőnyi Kupa sakkversenyt, melyen iskolánk alsós tanulói igen szépen szerepeltek. Balázs Benjámin (2.b) I. helyezést ért el, míg Patócs Richárd (2.b) II. helyezett lett, testvére Patócs Gábor (2.b) is igen eredményesen versenyzett.  Szénási Lili (3.b) III. helyezést szerzett.

2015.06.04. Cserkészelőadás a Bodzási úti iskolában

 

Május 29-én délután a Bodzási úti iskolában Tejesné Tóth Anikó, a 291-es számú Kiss Lajos cserkészcsapat parancsnoka tartott egy ismertető előadást iskolánk tanulóinak. A gyerekek megismerkedtek a cserkészek múltjával és jelenével, és megismerhették a cserkészek elveit, ruházatát, hétköznapjait. Ezt követően ismerkedő játékokat játszottak az udvaron.

2015.06.03. „A mi világunk gyermekszemmel”

„A MI VILÁGUNK GYERMEKSZEMMEL” címmel a Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola pályázatot hirdetett. Az 1-2.osztályosok kategóriájában rendezett rajzpályázaton Juhász Tamara (1.a), a 3-4. évfolyamosok meseíró pályázatán Bálint Henriett és Ombodi Fanni (4.b) osztályos tanulók díjazásban részesültek. A tanulók és kísérőik meghívást kaptak az iskola Jubileumi Tanévzáró hangversenyére, ahol a díjaikat átvehették.

2015.06.01. 150 gyerek villámcsődülete az Emlékpontnál

A Köznevelés az iskolában című pályázat részeként a túlzott internethasználat veszélyeire hívták fel a figyelmet május 22-én délután azzal a flashmob akcióval, amelynek keretében mintegy 150 diák formázta meg a vásárhelyi zászlót, kőfallal kerítve. A szervezők, a Szent István Általános Iskola és a Varga Tamás Általános Iskola ezzel szeretett volna rávilágítani a helyi értékek fontosságára. Szent István Általános Iskola és a Varga Tamás Általános Iskola a Téglagyári Tanösvény, illetve a Bodzási úti Iskola népszerűsítését tűzte ki célul, ahol a gyerekek korábban részt vehettek egy fotótúrán, amelyen megörökítették saját élményeiket, illetve a környező tájat.

Oldalak