Hírarchívum 2017

2017.03.23. „Élő folyó” a víz világnapján

2017. március 22.-én a Víz Világnapja tiszteletére iskolánk diákjai kékbe öltözve megjelenítettek egy „élő folyót” miközben a Vizek fohásza verset szavalták kezükben egy flakon vízzel. Szünetekben „csepp pont” működött, ahol a diákok leírhatták, hogy miért fontos nekik a víz és mire használják. Délután játékos ügyességi programon próbálhatták ki magukat a gyerekek. A strandon is vízi játékkal ügyeskedhettek. A gyerekek beszéltek arról, miért fontos a takarékos vízhasználat. Hasznos, élményszerű és tanulságos nap volt mindenki számára. Az első emeleti aulában nyíló kiállításon megtekinthetők a diákok rajzai, írásai a „Vízcsepp útja" címmel. 

 

2017.03.22. Versenyeredmények



A Csongrád Megyei Sakk Diákolimpián II. korcsoportos lányok mezőnyében Márkus Molli (4.a) I. helyezést  ért el. A XI. Csabagyöngye gyermek sakkversenyen Molli szintén I. helyezett lett. A Magyar Fitness Szövetség által rendezett FitKid Dance versenyen Rabi Jumana Rosa (4.a) II. helyezést ért el.

2017.03.20. Párbeszéd a gyermekutaztatás szabályairól

Tisztelt Szülők!


A tragikus veronai buszbaleset után a kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására.

A lehetséges szigorításokkal kapcsolatban a kabinet szeretné kikérni a magyar állampolgárok véleményét,

különös tekintettel a gyermeket nevelő szülőkre. A párbeszéd elősegítésére a kabinet internetes konzultációt indított.

 

A március 20-ig kitölthető online kérdőív elérhető az alábbi oldalon:

https://konzultacio.kormany.hu/

 

Kérjük, mondják el Önök is véleményüket a lehetséges módosításokkal és szigorításokkal kapcsolatban.

Véleménynyilvánításukat előre is köszönjük.

 

Üdvözlettel:

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

2017.03.20. Nevelőtestületi belső továbbképzés

2017. március 16-17-én nevelőtestületünk belső továbbképzésen vett részt. Ráczné Török Erzsébet a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hódmezővásárhelyi Tagintézményének szakpszichológusa a komplex személyiségfejlesztés fontosságára hívta fel a figyelmet, mely pedagógiai munkánk egyik legfontosabb eleme. Ennek megvalósítását támogatja az iskolánkban sikeresen alkalmazott LEGO Matek, LEGO Story Starter és LEGO robotok  felhasználása,  melynek alapjairól tudhattunk meg többet Kopasz Anikótól, a LEGO Education magyarországi képviselőjének segítségével. A két nap során felfrissítettük módszertani ötlettárunkat azért, hogy egymás jó gyakorlatainak megismerésével diákjaink szövegértési készségeit még hatékonyabban tudjuk segíteni.

2017.03.17. A mártélyi diákok is készültek március 15-ére

 

A 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére a mártélyi diákok is készültek szorgalmasan, nemzeti színű tulipánokkal. A Főtéren részt vettek egy megemlékezésen közösen az óvodásokkal. A program folytatásaként a vásárhelyi huszárok tartottak nekik érdekes bemutatót fegyverekről és használatukról, amiket később ki is „próbálhattak”.

2017.03.17. Március 15-ei ünnepség képekben

A március 15-ei ünnepi műsor a 7.a osztály előadásában. A felkészítő Vicsainé Kabók Ibolya tanárnő volt.


2017.03.16. Műveltségi vetélkedő Kodály Zoltán életéről és munkásságáról

Kodály Zoltán születésének 135. illetve halálának 50. évfordulója alkalmából az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola országos műveltségi versenyt hirdetett meg a világhírű magyar zeneszerző és zenetudós emlékére. Iskolánk csapata  - Bálint Henriett (6.b), Herke Flóra, Sándor Adrienn, Pocsai Anna (8.a), Nagy Szabolcs (6.b) - a városi elődöntőn szerepelt kiválóan, második helyezés ért el. A műveltségi versenyen 5-6 fős csapatok mérték össze tudásukat Kodály Zoltán életét, művészetét, tudományos és pedagógiai szemléletét illetően.

2017.03.14. Tavaszvárás




A Mártélyi Tagintézmény tanulói elkészítették tavaszváró alkotásaikat.

2017.03.13. Megyei úszó diákolimpia

 

Februárban zajlott a vásárhelyi uszodában a megyei diák úszó olimpia, melyen iskolánk tanulói szép eredményeket értek el. Eredmények:


50m gyors 6. hely Égető Zsombor (3.a)


100m gyors 6. hely Égető Kende (5.b)


100m hát 6. hely Kis Laura (6.a)


4x50m gyors váltó 5. hely


Égető Kende (5.b)


Kindlik Dániel (6.a)


Kősasvári Dávid (6.a)


Bánfi Kornél (6.b)


Pillanatképek

2017.03.10. Meséltek az ovisok

A leendő iskolásoknak Mesevár programot szervezett 2017. március 9-én  a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola. A rendezvény megnyitóján a harmadik évfolyamos diákok legó jelmezt öltöttek, s egy vidám produkcióval köszöntötték a megjelenteket. Az előzetesen meghirdetett rajzpályázatból nyílt kiállítás mellett az iskolások Mesés táj témájú alkotásai is megtekinthetőek voltak  kicsik és nagyok legnagyobb örömére. A Mesevárban az óvodások szép mesékkel, történetekkel kápráztatták el a pedagógusokat, szülőket, érdeklődőket, s előadásukat a taps mellett nagy dicsérettel, ajándékkal jutalmazta a zsűri. Minden gyermek tehetséges valamiben, s a pedagógusok, az iskola ezt szerette volna megmutatni az értékelése során.

Oldalak