Hírarchívum 2017

2017.05.23. Egykori diákunk előadása a Napról

Május 23-án diákjainknak tartott előadást a Napról Korsós Marianna Brigitta csillagász, iskolánk egykori tanulója. Az előadáson a napkutatás rövid története mellett a naplégkörről és űridőjárásról is szó esett. Volt tanítványunk az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, több országban vett és vesz részt tudományos kutatásokban, több mint egy éve a Sheffield-i Egyetem napfizika kutatócsoportjának tagja. 2016-ban megkapta a „Nők a Tudományban” Kiválósági-díjat űrtevékenység kategóriában. Az érdekes, sok új információval szolgáló interaktív előadást a gyerekek érdeklődve hallgatták végig és válaszolhattak a feltett kérdésekre is.

Határtalanul! kirándulás Erdélybe - 4.nap


4. nap beszámolója a 7. évfolyam erdélyi kirándulásáról:

„A pénteki napon, akárcsak a csütörtökin, pazar, svédasztalos reggelivel vártak minket szállásadóink. Reggeli után elhagytuk a szállást, és utunkat Torockó felé vettük, ahol megcsodáltuk a Székelykövet, illetve a jellegzetes, falusi házakat. Itt a gyerekeknek lehetőségük volt kürtöskalácsot sütni. Ezután a tordai hasadékhoz érkeztünk, melyet csak távolról figyelhettünk meg a zuhogó eső miatt. Majd megálltunk Körösfőn, ahol a Sebes-Körös ered, a gyerekek végignézték a népművészeti vásárt és ajándékokat vehettek az otthoniaknak.

Határtalanul! kirándulás Erdélybe - 3.nap

3. nap beszámolója a 7. évfolyam erdélyi kirándulásáról:

"A 3. napon, Nagyenyeden kezdtünk: a híres kollégiumot és a templomerődöt néztük meg. 11:00 órára értünk a Szászsebes melletti Vörös-szakadék felé vezető turistaúthoz. Kb. 5km -es séta után felértünk a szakadék tövénél elterülő tisztásra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a leszakadt hegyre, amely suvadással keletkezett. A tisztáson piknikeztünk, játszottunk, pihentünk. A siklóernyősök bemutatója tette színesebbé ebédünket. 5 km-es visszaút után indultunk Szászvárosba, az árvaházba, ahol szeretettel vártak minket. Adományainknak nagyon örültek és köszönetüket fejezték ki az adományozóknak, kiemelten a szülőknek.

Határtalanul! kirándulás Erdélybe - 2.nap

 

2. nap beszámolója a 7. évfolyam erdélyi kirándulásáról:

„A 2. napot a dévai várban kezdtük, ahová siklóval mentünk fel,de gyalog jöttünk le. A várlátogatás után érkeztünk meg Szent Ferenc Alapítványhoz, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket és örültek az adományainknak. A hideg ebéd után elindultunk Vajdahunyad várához, ahol a gyerekek "megtámadták" a bazársort is. A 2. este, Nagyenyeden volt már a szállásunk,ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Házias vacsora után a két osztály együtt labdázott az udvaron. Sötétedés előtt elsétáltunk még a patakpartra is.”

2017.05.17. Tavaszi papírgyűjtés

A tavaszi papírgyűjtés eredménye:


Alsó tagozat:                       Felső tagozat:

I.     2.a       2467 kg            I.      6.a        2479,5 kg

II.    3.b       2445 kg            II.     5.a        1374 kg

III.   1.a       835 kg              III.    6.b        833,5 kg

IV.   2.c      660,5 kg             IV.    7.a         761 kg

V.    4.a      545 kg                V.    8.a         674 kg

VI.   4.b      473 kg                VI.   5.c         470,5 kg

VII.  2.b      422 kg                VII.   5.b         454,5 kg

VIII. 3.c      417 kg                VIII.   7.b        325,5 kg

IX.   1.b      296 kg

X.    3.a      207 kg

Határtalanul! kirándulás Erdélybe - 1.nap

1. nap beszámolója a 7. évfolyam erdélyi kirándulásáról:

„Május 9-én a Határtalanul pályázat keretében 38 hetedik osztályos tanuló kísérőtanáraikkal indult 4 napra Erdélybe. Battonyai határátkelés után az első állomásunk az aradi vértanúk emlékhelye volt, ahol megkoszorúztuk az obeliszket és elénekeltük a Himnuszt. Ezt követően a Máriaradnai búcsújáró Mária kegyhelyet látogattuk meg. Ezután felmásztunk a 780 m magas hegyen lévő Solymosi várba. A túra során megizzasztott minket a meredek hegyoldal, de a látvány mindenért kárpótolt bennünket. Az esti órákban érkeztünk a szállásra, Dévára. A kollégiumban 6 és 10  ágyas szobákat kaptunk. A vacsora után hosszú sétát tettünk és megnéztük a zenélő szökőkutat, ami sajnos nem üzemelt az eső miatt. Mindenki jól van, a gyerekek jól érzik magukat!”

2017.05.17. 4. osztályos megyei matematikaverseny eredményei



Május 3-án rendezte iskolánk a 4. osztályosok megyei matematikaversenyét. Eredmények:

 


MEGYEI MATEMATIKAVERSENY

2017.05.12. Bendegúz Tudásbajnokság

 

Bendegúz Tudásbajnokság döntőjében Kindlik Dániel (6.a) matematika tantárgyból 1. helyezést ért el, amellyel tovább jutott az országos döntőbe. Nagy Attila (3.a) anyanyelv tantárgyból 3. helyezést ért el, Dunai Zita (3.a) szintén anyanyelv tantárgyból 4. helyezett lett. Poór Gábor Zsombor (2.c) környezetismeret tantárgyból 16. helyezett lett.

2017.05.15. Édesanyák köszöntése

Anyák napja alkalmából kedveskedtek anyukáknak, nagymamáknak, anyák napi műsorral és saját készítésű ajándékokkal.

 

"Anya, anya, édesanya,
Nem ölel úgy senki más,
Anyák nélkül mit sem érne
ez a kerek nagyvilág."
/Bartos Erika/

2017.05.10. Határtalanul - Irány Erdély!

Május 9-én a Határtalanul pályázat keretében 38 hetedik osztályos tanuló indul 4 napra Erdélybe. A hétfő délelőttöt a szellemi felkészülésre fordították a gyerekek és kísérőik. Közösen lefektettek egy magatartási és viselkedési szabályzatot, majd összeállították a bőröndlistát. Megbeszélték az utazással és szállással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Térképen bejelölték az útvonalat, a helyszíneket (Arad, Déva, Vajdahunyad, Nagyenyed, Szászváros, Torockó, Torda, Nagyszalonta), majd ezekről kutatómunkát végeztek. A gyűjtőmunkát ppt-vel egybekötött beszámoló követte. A délelőtt folyamán a gyerekek beszélgettek Trianonról is. Minden kész! Már csak az utolsó bőröndvizit van hátra, és reggel 7-kor elindul a csapat.

Oldalak