Hírarchívum 2018

2018.03.19. Március 15-i megemlékezés



Március 15-e emlékére a mártélyi iskolás gyerekek kilátogattak a Főtéren található emlékműhöz, ahová elhelyeztek az ünnep tiszteletére alkotott szélforgóikat és a 4. évfolyamosok elszavalták  Petőfi Nemzeti Dalát.

2018.03.21. Boldogság Nemzetközi Napja




A Nemzetközi Boldogság Napja alkalmából március 20-án SZERETET Kupont készítettek a 3.a osztályos gyerekek. Kifejezték hálájukat szüleik, társaik, tanítóik felé olyan dologért, amit tőlük kaptak. Felajánlottak olyan szeretetből jövő tettet, amivel tudja, hogy boldoggá teszi azt, aki kapja. meghallgatták és elénekelték a Boldogság Dalát. A szülők örömmel jeleztek vissza, hogy kedves ötletnek tartják a gyerekek felajánlásait.

2018.03.20. Rendhagyó ÖKO szakkör



Az alsós ÖKO szakkörösöknek tartott egy nagyon hasznos interaktív órát Nagy Károly a Környezeti Információs Központ munkatársa. A téma: fűszerkert létrehozása, gondozása volt, hiszen hamarosan iskolánk udvarán is telepíteni fogunk egyet.

2018.03.07. Farsangi műsor az időseknek

 



Meglepetéssel készültek mártélyi gyerekek az idősek számára, farsang alkalmából. Méhecske táncot adtak elő. 

2018.03.19. Maros Menti Fesztivál

 


Március 9-én rendezték a XX. Maros Menti Fesztivált Deszken. Az eseményen vers- és prózamondás kategóriában dicséretesen szerepeltek Tóth Kinga (4.b) vers, Tóth Nimród (4.b) próza, Dávidházi Dóra (7.a) vers, Török Beáta (8.a) vers. Török Beáta saját kategóriájában 1. helyezést ért el.

2018.03.13. Siker a Kortárszenei találkozón

 



Szentesen zajlott március 7-én a XXVIII. Csongrád Megyei Kortárszenei Találkozó, melyen Zsótér Lilien (3.b) furulyán előadott darabjáért nívódíjban részesült.

2018.03.14. Szülői Klub a veszteségek és változások feldolgozásáról

 


Március 13-án kedden 17 órakor ismét megtelt a Szülői Klub harmadik előadásának helyszíne. A foglalkozást Dr. Szilágyi Mária és Oláhné Kincses Ildikó tartották, akik arról beszéltek, hogyan tudunk gyermekünknek segíteni egy szeretett személy elvesztése által okozott traumában, milyen lépcsői vannak a gyászfolyamatnak és hogyan dolgozhatjuk fel az egyéb változásokat, mint például a válás, betegség vagy költözés.

Szülői Klubfoglalkozás

2018. március 13. 17.00

Téma: A veszteségek és változások feldolgozása

Előadó: Dr. Szilágyi Mária és Oláhné Kincses Ildikó

2018.03.12. Angolos eredmények

A közelmúltban diákjaink két angol nyelvi versenyen is megmérették magukat, amelyeken szép eredményeket értek el.

Február 13-án került megrendezésre a "Pancake Day" nevű program a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. A nálunk húshagyó keddként ismert ünnep az angoloknál a palacsintasütés köré szerveződik. A versenyen volt palacsintadobálás, az angol hagyományokkal kapcsolatos szövegértési feladat, szókereső, képkirakó, totó és recept szövegének sorba rendezése. A megmérettetésen iskolánk két csapata vett részt, amelyek közül az egyik a 6. helyen végzett. A csapat tagjai: Meixner Lili, Kapocsi Adrienn, Solymosi Petra.

2018.03.09. Rendhagyó óra a hitelekről


 

Március 8-án a Pénz7 programsorozat jegyében a hitelekről tartottak órát a 7. osztályosoknak. Pénziránytű Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja a Pénz7 programsorozatot, melyhez évek óta csatlakozik a iskolánk.  Pénz7 idei témája „Okosan a hitelekről”, ennek jegyében vettek részt a hetedikesek a rendhagyó foglalkozáson. A diákok először ráhangolódásként a banki ügyintézést beszélték át, ábrák, rajzok segítségével, illetve saját tapasztalatukat és véleményüket is elmondták. Majd hitelezéshez kapcsolódó matematikai feladatokat oldottak meg.

 

Oldalak