Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Határtalanul! - Erdély 4. nap


A hét legjobban várt eseményére ma került sor. Tordán jártunk a sóbarlangban, és túráztunk egyet a hasadékban. Ötvös József jött velünk ma is, akit annyira megkedveltek a gyerekek, hogy spontán tapssal köszönték meg a ránk szánt időt, amikor elköszöntünk tőle. 
Este még egy különleges foglalkozáson is részt vettünk. Fazakas János tanított minket a környék négyes, hatos, nyolcas és gólyás páros táncaira.

Határtalanul! - Erdély 3. nap

 
A mai napa Therezia tejipari vállalat megismerésével kezdődött, majd a környék néhány nevezetesebb kastélyának és templomának felfedezésével telt Szabó Andor reformatus lelkész vezetésével. 

Sajnos a sáromberki templomot és a gernyeszegi Teleki-kastélyt építkezés miatt csak kívülről láthattuk. Annál nagyobb élményt okozott viszont a marosvécsi reneszánsz Kemény-kastély, ahol Kemény Géza vendégszeretetét élveztük, és ő mutatta be nekünk a kastély és a család történetét. A kastélykert ősfái között megemlékeztünk a helikonistákról, megkoszorúztuk Wass Albert emlékművét. Vacsoránkat a marosugrai Haller kastélyszállóban fogyasztottuk el, és a tulajdonosa még körbe is vezetett minket a pazarul felújított és berendezett szállodában.

Határtalanul! - Erdély 1. nap

 

Nagy lelkesedéssel indultunk útnak a kora reggeli órákban. Első állomásunk Nagyvárad volt, ahol Moldován Gellért kalauzolásával néztük meg a székesegyház és a püspöki palota épületét, az impozáns belvárost és a várat is. Folytatva utunkat a Királyhágónál megpihentünk, majd Zsobokon a Bethesda gyermekotthonnal és a falu színes életével ismerkedtünk meg Erzsike, az igazgatónő segítségével. A késő esti órákban értünk Mezőmadarasra, ahol meleg vacsorával és vetett ággyal vártak bennünket.

Határtalanul! -Erdély 2. nap


Ma Marosvásárhelyen csodálkoztunk rá az erdélyi magyarság kulturális örökségére. Ötvös József nyugdíjas református lelkipásztor kisért minket a város nevezetességeihez. Meglátogattuk a lenyűgöző Kultúrpalotát, az egyedülálló Teleki Tékát. Megismerkedtünk Bolyai Farkas és János munkásságával, szobruknál koszorúval fejeztük ki tiszteletünket. Utolsó állomásunk a várban található református vártemplom volt. A lelkész úr mint korábbi lelkipásztor sokat mesélt a templom és a vásárhelyi magyarság múltjáról. A nap belvárosi sétával zárult, utána indultunk vissza Mezőmadarasra.

PP 2024

Kazinczy Szépkiejtési Verseny

 
Április 25-én rendezték városunkban a Kazinczy Szépkiejtési Versenyt, ahol Varga Viktor 3.a osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Héjjáné Hódi Ilona.
Szeretettel gratulálunk neki!

Madarak fák napja

 
Május 10-én a Madarak és fák napja alkalmából a 4.a osztály a szegedi vadasparkba látogatott.
A programok között szerepelt a pingvinek reggelije, fókatorna, látványetetés a gepárdoknál, tájékozódás az erdőben térkép és növényfelismerés alapján, valamint az elefántok ebédje.
A feladatok sikeres megoldását oklevéllel és fagyival jutalmazták.

Föld napja


Április 22-26. között rendezte meg iskolánk a Fenntarthatósági Témahetet a Föld napjához kapcsolódóan.
Programjaink voltak:
- iskolakör-séta
- kerékpár-túra és kertészet-látogatás a 4.a-val
- aszfaltkréta-rajz az alsó tagozatosoknak
- Tesz-vesz Tavasz önkéntes szemétszedés
- „Semmiből valamit” – alkotói kiállítás újrahasznosított anyagok felhasználásával
Köszönjük a szervezést és a szórakoztató programokat!

Platán Vármegyei Matematikaverseny

 

2024. május 8-án iskolánk rendezte a 4. évfolyamosok Platán Vármegyei Matematikaversenyét. 35 tanulót neveztek a vármegyéből versenyünkre, akik térségükben a legjobb helyezéseket érték el. 
A feladatok összeállítója, Mihály Lajosné Ildikó és a verseny szervezője, Gémes Dóra érdekes, gondolkodtató és cseppet sem könnyű feladatokkal várták a tanulókat, akik kreatívan álltak a megmérettetéshez.
Köszönjük a diákok és a felkészítők munkáját! További sok sikert kívánunk a versenyzőknek!

Kistérségi helyesírási verseny

 

Iskolánk 3.a osztályos tanulói nagyon szépen szerepeltek a kistérségi helyesírási versenyen. A kitartó munka meghozta az eredményét. Tóth Franciska 1. helyezést, Varga Viktor pedig 3. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Héjjáné Hódi Ilona. Szeretettel gratulálunk nekik!

Oldalak