Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Új padok a suliban!

Új tanulói padok érkeztek intézményünkbe. A felsős tanulók már birtokba is vették őket.



Óvodás csoportok látogatása

Ismét ovisok érkeztek iskolánkba, akik sulis foglalkozásokon vettek részt. Ismét találkoztak Mesi és Szilvi nénivel, majd Icuka és Nati nénivel. A Pál utcai ovisok Sanyi bácsihoz is bekukkantottak informatika órára. Szeretettel várjuk a szülőket 2025. március 5-én Nyílt napunkra!

A Magyar Kultúra Napja

2025. január 21-én délután játékos irodalmi vetélkedővel emlékeztek meg a Varga Tamás Általános Iskola felső tagozatos diákjai a magyar kultúra napjáról.

Kölcsey Ferenc 202 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát, 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. E jeles eseményre emlékezve a játékos megmérettetésen tíz csapat vett részt, a téma Kölcsey Ferenc és a Himnusz volt.

A versenyen puzzle-t kellett kirakni időre, keresztrejtvényt fejteni, kvíz-kérdésekre válaszolni és titkosírást fejteni.

A vetélkedőn a következő eredmények születtek:

1. helyezett: A Banda – 8.a osztály csapata

2. helyezett: Szárnyalók – 7.c osztály csapata

3. helyezett: 6.b – 6.b osztály csapata

Minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk!

 

Új könyvek a könyvtárban!

 

 

 

Gyere be Te is a könyvtárba, és olvass vadonatúj (vagy régebbi) könyveket!

 

 

 

Az Egy ropi naplója sorozat Jeff Kinney világszerte népszerű gyerekkönyv-szériája, amely humoros és szórakoztató formában mutatja be a kamaszévek kihívásait. A főszereplő, Greg Heffley, egy átlagos, néha kicsit esetlen fiú, aki naplóján keresztül meséli el az iskolai és az otthoni élet vicces, gyakran kínos helyzetekkel teli kalandjait. A rajzos, képregényszerű stílus és a könnyed humor még a kevésbé lelkes könyvrajongókat is az olvasás felé tereli!


Berg Judit: Rumini Ferrit-szigeten

 

A népszerű Rumini-sorozat egyik izgalmas kötete, amely újabb kalandokkal bűvöli el az olvasókat. A történetben Rumini, a bátor és találékony kisegér és barátai a Szélkirálynő fedélzetén hajózva egy különös szigetre, a Ferrit-szigetre vetődnek, ahol rejtélyek, veszélyek és izgalmas kalandok várnak rájuk.

 

Jacqueline Wilson: Tracy Beaker

 

Egy érzékeny és szívhez szóló történet, amely egy nevelőotthonban élő kislány, Tracy mindennapjait meséli el. Tracy vidám, pimasz és fantáziadús, ám a felszín alatt egy szeretetre vágyó, magányos gyermek, aki mindennél jobban vágyik egy igazi családra. Minden korosztály számára emlékezetes olvasmány lehet, tele szerethető karakterekkel.

 

Anya, hagyjál már! – A világ legfontosabb kérdéseiről kamaszoknak

 

Egy szórakoztató és gondolatébresztő könyv, amely közvetlen, humoros stílusban szólítja meg a kamaszokat. A könyv célja, hogy segítsen eligazodni a fiatalok életében felmerülő nagy kérdések között: önismeret, barátságok, szerelem, családi kapcsolatok, stb. Ez a könyv nemcsak szórakoztat, de támogatást, útmutatást is nyújt a fiatalok számára, miközben emlékezteti őket, hogy nincsenek egyedül a kérdéseikkel és az érzéseikkel.

 

Leiner Laura: Mindig történik VALAMI a Deákban

 

Egy izgalmas és fordulatos történet, amely a tiznegyedikes gimnazista, Farkas Roni életét követi nyomon. Roni egy napon névtelen üzenetet kap, amely szerint a fiú, akivel éppen alakulóban van a kapcsolata, egy másik lánnyal tölti az estét. A hír hatására Roni azonnal megszakítja  a kapcsolatot, majd elhatározza, kideríti, ki áll a névtelen üzenet mögött… A regény bemutatja a középiskolás diákok mindennapi kihívásait, a barátságok és kapcsolatok bonyolultságát, miközben izgalmas cselekménnyel szórakoztatja az olvasót.

 

Leiner Laura: Állj mellém!

 

A történet a fiatalok izgalmas, érzelmekkel teli világába repíti az olvasót. A regény középpontjában a barátság, a rivalizálás és az önmagunkért való kiállás áll, miközben a humoros és könnyed stílus garantálja, hogy nehéz legyen letenni ezt a könyvet!

 

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

 

A magyar irodalom egyik legkedveltebb klasszikusa, amely a barátság, a becsület és az összetartás megható történetét meséli el. A regény középpontjában a Pál utcai fiúk és a rivális vörösingesek közötti küzdelem áll, melynek tétje a grund, a fiúk kedvenc játszóhelye. Az izgalmas cselekmény mellett mély érzelmek és tanulságok bontakoznak ki, melyek az önfeláldozás és a hűség fontosságára emlékeztetnek…




 

Do you understand? - Angol teadélután

A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola pedagógusainak szervezésében 2024. november 26-án került megrendezésre a  Do you understandvárosi angol nyelvi verseny, amelyen a diákok hallott és az olvasott szövegértési készségükről adtak számot.
 
Ebben az évben a város intézményi mellett Földeákról, Makóról, Szegvárról és Szentesről is jelentkeztek iskolák a versenyre. A 6-8. évfolyamos diákok a hallott és olvasott szövegértési tudásukat tették próbára a feladatok megoldása közben, közel kilencvenen.
 
A legkiemelkedőbb eredményeket elérő tanulók 2024. december 17-én a 14:30-kor a Platán hét- iskolai projekt hetén megtartott Angol teadélutánon vehették át jutalmaikat az alábbiak szerint:
6. osztály
I. Patkós Dóra Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Somogyiné Varga Ibolya
II. Nagy Noel Adrián Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Szénásiné Földesi Zsuzsanna
III. Makay Barnabás Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolája tanulója, felkészítő tanára: Berényi Gabriella
IV. Szabó Sándor Marcell Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Józsa Enikő
V. Péter- Szabó Lilla Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Skorka Erzsébet
 
7. osztály:
I. Tulman-Fischer Emma Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Molnár Tímea
II. Czuczi Eszter Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Zoltán Nikolett
III. Szalai Krisztina Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium tanulója, felkészítő tanára: Szabó Ildikó
IV. Dovalovszky Zsombor Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Baricsa Enikő
V. Tunyogi Délia Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója, felkészítői: Bíró Beáta, Galgóczi Deutsch Márta, Józsa Enikő
V. Nagy Nimród Szegvári Forray Máté Általános Iskola felkészítő tanára: Vígh Nóra
 
8. osztály
I. Molnár Nóra Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Kókay Erika
II. Balogh Szabolcs a Makói Általános Iskola és Művészeti Iskola Apátfalvi telephelyének tanulója, felkészítő tanára: Magyarné Sebők Mária
III. Horváth Boglárka a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Molnár Tímea
IV. Seres Bence a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára: Szilágyi Katalin
A díjazottaknak ezúton szeretettel gratulálunk.
Ezúton szeretnénk, megköszönni a versenyen való nagyszámú részvételt, és az MM Publications, az Oxford és a Klett Kiadó támogatását.
 
 
                                                                     

Karácsonyi műsor a Vargában

Kézműves délután a Vargában

"Heyhó! Síelni jó!"


A 2.a osztály részt vett a Heyhó! Síelni jó! program ketetében megrendezésre kerülő síoktatáson. Szuper ügyesek voltak! Jól elfáradtak!


MatekÁsz 2024

December 11-én rendeztük iskolánkban az V. MatekÁsz versenyt. 11-en vállaták a megmérettetést. Büszkék vagyunk rájuk!


NyelvÉsz 2024

Ők a Varga legbátrabb NyelvÉszei!


Oldalak