Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Ovisoknak- Interaktív iskolabemutató


Interaktív séta alkalmával ismerkedtek tegnap délután az érdeklődő családok az iskola épületével, a leendő tanítókkal. A gyerekek egy kis időre beülhettek a padokba, futkározhattak a tornateremben, írhattak a digitális táblákra, megcsodálhatták az udvar közepén álló csodálatos platánfát. Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek, és együtt hangolódhattunk a jövő szeptemberre!


Víz világnapja - plakátrajzoló verseny, és vetélkedő


   Március 22-én van a Víz Világnapja, melyet egy plakátrajzoló pályázattal és egy délutáni vetélkedővel ünnepeltük meg iskolánkban. A felsős és alsós tanulóknak egyaránt 2 hetük volt elkészíteni a plakátjukat, melyhez a korábbi évek Víz Világnapi mottói közül választhattak témát.

Nagyon sok szép, ötletes pályamű született melyek közül a legjobbakat kiállítottuk az iskolai paravánokon. Az első 3 helyezettet oklevéllel és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől beszerzett ajándékokkal (tűzzománc kitűző, hűtőmágnes, természetfotós poszter) jutalmaztuk. 

 

A felsősöknek szóló vetélkedőre 2022. március 22-én került sor. Előzetesen kértük minden felsős osztályból egy 4 fős csapat jelentkezését.

2022. március 25-én reggel egy közös eredményhirdetés keretében kerültek átadásra az oklevelek és a nyeremények.



Plakátrajzoló pályázat:

  1. Szabó Lilla 5.a
  2. Mérai Levente 3.a
  3. Keresztes Korina 5.b


Vetélkedő (választott csapatnevekkel):

  1. H2O-k (7. a Kocsis Botond, Sipssák Ákos, Kis Flóra, Putárik Vincent)
  2. Locsolócső (6. b Balogh Alexandra, Égető Csanád, Papp Emma, Vörös Jázmin)
  3. Víz Angyalai (8. c Demeter Ágnes, Ferenczi Fanni, Vízhányó Andrea, Nagy Barbara) 


HOLTVERSENYBEN


Szentkirályi (8. b Kérdő Kata, Tóth Kinga)


Szüret

Jobb oldali tartalom 1

Szüreti mulatság

 

 

         A második évfolyam részt vett az évente megrendezésre kerülő szüreti mulatságon. A rendezvény keretein belül lehetőségük nyilt a gyerekeknek a tradicionális szüreti munkák kipróbálására. Szőlőt préseltek, búzát őröltek, fa játékokkal játszottak. A rendezvény végén elhelyeztek egy madárijesztőt is a szőlősorok végén.

    

 

 

 

Mestervizsga 2. nap


Nyolcadikosaink ma sem tétlenkedtek, ugyanis folytatódtak a mestervizsgák. Ezen a délutánon is nagyon színvonalas előadásokat hallhattunk, sokszínű témákban. Volt szó a vízilabdáról, díjlovaglásról, fogszabályozásról, a degukról, a szuronyról, és a röplabdáról.

Mesevetélkedő


Mesevetélkedő


Mesés délutánban volt része az iskolai mese- és prózamondó verseny résztvevőinek.
Bátor és tehetséges mesemondók álltak a zsűri elé. Iskolánkat a holnapi városi versenyen Dávidházi Bella és Tóth Orsolya képviseli majd. Nagyon szurkolunk nekik!
 
 

.


 

Angol Szótanuló Verseny


Az első félév során angol nyelvű szótanuló versenyt szerveztünk a negyedik évfolyam tanulóinak. Az ötfordulós verseny során havonta különböző témakörökben új plakát került ki a negyedikesek tantermeiben, illetve a folyosó falára. Ezekről 30-30 új angol szót tanulhattak meg a diákok. Minden fordulónál három hétig memorizálhatták a gyerekek a szavakat, majd egy kijelölt délutánon összemérhették a tudásukat társaikkal.

A témakörök a következők voltak: 1. At school (Az iskolában), 2. At the market (A piacon), 3. At the playground (A játszótéren), 4. Celebrations (Ünnepek), 5. Verbs (Igék).

Ezzel a versennyel a tanulók nem csak az angol szókincsüket bővíthették, hanem a kitartásukat és az önálló tanuláshoz szükséges készségeiket, tanulási módszereiket is fejleszthették. A versenyen végig résztvevő tanulók emléklapot és kis ajándékokat kaptak, a legjobban teljesítő három helyezett pedig könyvjutalmat és oklevelet kapott.

 

A helyezettek: I. Dávidházi Bella (4.c), II. Molnár Patrícia (4.b), III. Radics Kristóf (4.c)



Ültetés

Hagyomány az iskolánkaban, hogy az első évfolyamosok fát ültetnek iskolánk udvarába, ezzel is nyomot hagyva maguk után. Az elmúlt évben ez a szokás sajnos nem teljesülhetett, így idén az 1. és 2. évfolyamos diákjaink sövényt ültettek, ezzel is zöldebbé téve előkertünket.

Sulibarangolásra hívjuk a leendő elsősöket

15 vásárhelyi érem Gerendásról


Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VI. Fehér Kupa és VI. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád-Csanád és Békés megyéből érkező klubok mellett, a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub is 9 versenyzővel képviseltette magát.

Külön gratulálunk iskolánk tanulóinak az elért eredményekhez!

- Nagy Dávid

- Szentpéteri Vitéz Levente

- Presztóczki Balázs


Élményvarrás

 

 

 Kedden a pedagógusoknak, szerdán a gyerekeknek szerveztünk élményvarrást a PadlásVarrás alkotóműhely Zsuzsijával és Évijével. Üres kézzel érkeztünk és egy egyedi táskával illetve tárolóval indultunk haza. Szinte hihetetlen, hogy megcsináltuk! Hiszünk abban, hogy  a tanórán kívüli programjaink olyan élménnyel gazdagítanak, amelyek magabiztosabbá tesznek, felébresztik a bennünk szunnyadó kreativitást, erősítik a közösséghez tartozás érzését, és elindítanak bennünk valamit. Például azt, hogy elővegyük a garázsban porosodó varrógépünket.