Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Platán vármegyei matematika verseny

 

Csongrád-Csanád vármegye legjobb 4. évfolyam matekosai mérhették össze tudásukat a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában. 
A versenyen 6 feladattal kellett megbirkózniuk a gyerekeknek. A feladatok megoldása során számított a részletes kidolgozás, a gondolatmenet pontos lejegyzése. 

A versenyzők ezeknek a követelményeknek eleget tettek és jó megoldásuknak köszönhetően nagyon szoros verseny alakult ki.

Kistérségi fizika verseny


Kistérségi fizika versenyen 2. helyezést ért el az iskola csapata. Tagjai: Kocsis Botond, Ruza Áron, Sallai Dominik és Sosterics Dávid.
Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak, Csorba Lászlónak!

"Kölcsönkapott levegő"

 

A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola diákjai rész vettek a Kölcsönkapott levegő-szemléletformáló programban.

Versünnep 2023

 

Május 2-án rendeztük meg iskolánkban a Versünnepet, amely az Országos Versünnep Fesztivál helyi fordulója.  Színvonalas, változatos, értékes szavalatokat hallhattunk a nap folyamán a megmérettetésre jelentkezett 80 tanulótól.
A versmondókat Quintus Konrád színművész zsűrizte.
 
A versünnep díjazott diákjai:
1-2. évfolyam - Demcák Vivien (1. a) , Balassa Fanni (1. a) , Molnár Lili (1. a), Katona Kende (2. a).
3-4. évfolyam - Kocsis Dóra (3. b), Albert Bence (3. c), Szentpéteri Blanka (3. c), Szűcs Réka (4. b), Nagy Csanád (4. b), Lovas Máté (4. b).
5-8. évfolyam - Sosterics Nóra, Rácz Barnabás, Apró Anna, Csorba Márk.
 
A díjazottak közül négyen (Balassa Fanni, Molnár Lili, Szűcs Réka, Csorba Márk) képviselhetik iskolánkat Budapesten a Vigadóban megrendezésre kerülő Országos Versünnep Diákseregszemléjén.

Petőfi 200


2023. március 17-én, a Polgármesteri Hivatal dísztermében került sor a PETŐFI SÁNDOR RAJZVERSENY DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉGÉRE, amit a PETŐFI 200 programsorozat részeként rendeztek meg. 

 

EREDMÉNYEINK:

 

ALSÓS KATEGÓRIÁBAN – 4. HELYEZETT LETT

DIÓS KRISZTIÁN 4.a

 

  

FELSŐS KATEGÓRIÁBAN – 1. HELYEZETT LETT

LANTOS RÉKA 5.b

  

 

FELSŐS KATEGÓRIÁBAN – 2. HELYEZETT LETT

SKOPERDA CSABA 6.b

 

  

A versenyen részt vevő tanulóknak és a felkészítő tanáraiknak gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

Édes Hazám, Magyarország - rajzpályázat


2023. március 31-én megrendezésre került Hódmezővásárhelyen, hagyományőrzőn, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában az Édes hazám, Magyarország elnevezésű rajzpályázat díjátadó ünnepsége. 

 

Eredményünk:

A felsős kategóriában megosztott 3. helyezett lett:

RADICS KRISTÓF (A/3) 5.c

 

  

A felsős kategóriában megosztott 3. helyezett lett:

ZSOLDOS MÁRK (A/1) 5.c

 

Felkészítő tanáruk:

Radicsné Nagy Andrea

 

A versenyen részt vevő tanulóknak és a felkészítő tanáruknak gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

Rovásírás verseny


2023. április 18-án iskolánk tanulói részt vettek az Öcsödi József Attila Általános Iskola által meghirdetett Regionális Rovásírás Versenyen. Iskolánkat 6.b osztályos tanulók képviselték: Báthory Anikó, Kis-Albert Regina, Kis Barnabás és Sándor Márton. A gyerekek nagyon ügyesen és eredményesen szerepeltek. Sándor Márton 1. helyezést és Báthory Anikó 3. helyezést ért el. Gratulálunk nekik!


A magyar nyelv hete és a költészet napja

A MAGYAR NYELV HETE és a KÖLTÉSZET NAPJA alkalmából versjátékot hirdettünk.  

A résztvevők két feladat közül választhattak, mindkettő az aulában látható versfelhőkhöz kapcsolódott.  

A játékosok a szófelhőkben elrendezett szavak alapján azonosították a verseket, és párosították a megadott költőkkel, verscímekkel, illetve egy totót tölthettek ki. 

A versjátékban 32 tanuló egyénileg, illetve a 4. b osztály oldotta meg a feladatokat.  

A résztvevők emléklapot, a legjobbak kis ajándékot kaptak. 

A legjobb eredményt elérők: 

- Maszlag Tímea – 8. c (mindkét megoldása hibátlan) 

- Bánfi Nándor – 5. c 

- Márkus Nikó – 8. c 

- Radics Kristóf – 5. c 

- Szabó Bazsi – 2. a 

- Szabó Marcell – 8. c 

- Tóbiás Péter – 5. c 

- Zsoldos Márk – 5. c 

- a 4. b osztály. 

MINDEN RÉSZTVEVŐNEK GRATULÁLUNK 

Kistérségi helyesírási verseny


Iskolánk alsó tagozatos tanulói részt vettek a kistérségi helyesírási versenyen. A gyerekek nagyon szép eredményeket értek el. A 2.a osztályból Tóth Franciska 1. helyezést, Varga Viktor pedig 2. helyezést ért el. Ők képviselik majd városunkat a vármegyei megmérettetésen. Gratulálunk nekik!

Bendegúz levelező tanulmányi verseny

 

Iskolánk tanulói nagy örömmel vesznek részt a Bendegúz Gyermek-, és Ifjúsági Akadémia által szervezett levelezős tanulmányi versenyen. A közelmúltban került megrendezésre a vármegyei forduló, melyen a következő eredmények születtek: Kovács Ádám 2.b olvasás szövegértésből 10., Mérai Gergő 2.a matematikából 11, magyar nyelvtanból 12., Kovács Dóra 5.b irodalom, szövegértésből 1. és Mérai Levente 4.a nyelvtanból 3., matematikából 1. helyezést értek el. Levi és Dóri részt vehet a május 27-én megrendezésre kerülő országos megmérettetésen. Szurkolunk nekik!


Oldalak