Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Gyulai osztálykirándulás


A 3. évfolyam június 2-án Gyulára szervezett kirándulást. Már maga a vonatos utazás is élményt jelentett sok gyereknek. A vasútállomásról kisvonattal mentünk városnéző körútra. A gyulai vár tövében solymászbemutató keretében sólymokat röptettünk, baglyot simogattunk. A várban a reneszánsz ceremónián korabeli ruhákba öltözve beleélhettük magunkat a régi korok embereinek életébe. Ezután idegenvezető mesélt a vár történelméről, a várbeliek életéről. Az Almásy-kastély interaktív kiállításán a gyerekek rácsodálkozhattak arra, amiről eddig csak olvastunk. A Százéves Cukrászda finom fagyija után kicsit fáradtan, de élményekkel telve indultunk haza. 

Platán Party - szendvics parti


Idén a Platán Party átalakul melegszendvics partivá, melyre a szendvicsjegyek elővételben is megvásárolhatóak a támogatójeggyel együtt az iskola Titkárságán hétköznaponként. Az előre megváltott jeggyel rendelkezőket szolgálják ki elsőként. 
A melegszendvicseket a Sarokház készíti a helyszínen.
 
Jegyvásárlás: 2023. június 1-től 8-15 óra között

Platán Party 2023


Lassan itt az év vége, ez csak egyet jelenthet, közeleg a Platán Party!!!
Részletekkel hamarosan jelentkezünk.

Leendő elsősők, szülői értekezlet

SUDOKU bajnokság

 

 

A hagyományokhoz híven az idén is megrendezésre került a gyerekek és a szülők között is nagy népszerűségnek örvendő iskolai Sudoku bajnokság. 

A versenybe iskolánk 64 tanulója nevezett be. Az első két fordulóban otthoni feladatokat kellett megoldani és a döntőbe a legjobb 24 /hibátlan/ teljesítményt nyújtó tanuló jutott be.

 Az írásbeli döntőben 45 perc alatt kellett minél több Sudoku feladatot megoldaniuk.

A gyerekek lelkesen és koncentráltan dolgoztak, nagyon jó teljesítményt nyújtottak, majd nagy izgalommal várták az eredményhirdetést, ahol értékes díjak közül választhattak.

 Gratulálunk a győzteseknek és a helyezetteknek!

 

Eredmények

1-2. osztály

1.       

Mérai Gergő              2.a

2.       

Kovács Ádám            2.b

3.       

Agócs Nimród           2.b

 

3-4. osztály

1.       

Nagy Csanád              4.b

2.       

Csörgey Gergő           4.b

3.       

Gelotóczki Bence       3.b

 

5-6. osztály

1.       

Baranyi Adrián          6.b

2.       

Kocsis Roland            6.b

3.       

Tóbiás Nelli               6.b

 

7-8. osztály

1.       

Sosterics Dávid          8.c

2.       

Gyöngyi Levente       8.b

3.       

Jochim Boglárka        7.b

Leendő első osztályosoknak, szülői értekezlet

MEDVE matek 2023. tavasz

 
Elmúlt vasárnap a szegedi Erzsébet ligetben 800 gyermek és felnőtt mérhette össze matematika tudását és logikáját csapatszinten és korcsoportonként. A térképről leolvasott állomáshelyeken megjelölt feladatok megoldása során mindenki lépésszámát összeadva 3 849 km-t tettek meg a versenyzők együttesen, azaz lépéseiket összefűzve Norvégia legészakibb pontjáig "jutottak el" gyalogszerrel 3 óra alatt. 
A fáradságos munka után a fagyi és a hídi vásár sem maradhatott ki a napból.

Nyelvvizsga 8. évfolyam


Nyolcadik osztályos emelt angolos diákjaink sikeres próba nyelvvizsgát tettek.
Szép eredményükhöz gratulálunk!
 

Erdély utolsó nap


Utolsó napunkon hosszú út állt előttünk, így az eddig megszokottnál egy órával korábban indultunk útnak. Első állomásunk a nagyenyedi vár, mellette a Bethlen Kastély és az 1622.ben alapított Bethlen Gábor Kollégium, mely alatt méretes borospince húzódik. Innen Vajdahunyad irányába folytattuk utunkat, gyönyörű várát kívül- belül alaposan megnéztük. Utolsó állomásunk, Déva vára után kellemesen megfáradva, hálatelt szívvel vettük irányunkat hazafelé.
 
 

Szegedi kiránduláson a 4. a osztály


"Miután Szegedről olvastunk egy olvasmányt, a „napfény városába” kirándultunk.  

A Tram-train a főtérig vitt minket, ahonnan a Móra Ferenc Múzeumhoz sétáltunk. Nagy örömünkre nemsoká működni kezdett a szökőkút, ahol megpróbáltuk megfejteni a színesen megvilágított vízsugarak titkát.  

A múzeumba belépve először „A zöld Móra” kiállítást tekintettük meg. De nem is csak néztük, mivel sok mindent ki lehetett próbálni. Élvezetes volt a „Folyónk és völgye” természettudományi rész is, ahol szintén aktív résztvevőként fedezhettük fel az állat- és növényvilágot, majd felmentünk a tetőn kialakított kilátóba, ami néhány diáknak igazi bátorságpróba volt.  

A múzeumlátogatást vidám játszóterezés követte a Belvárosi híd mellett, és az is kiderült, ki tud leggyorsabban felmászni az óriási pókháló tetejére. A játék után a Tisza-parton sétáltunk a Dóm tér felé. Közben megnéztük a Tiszavirágzás szobrát és a szegedi árvizek és tetőzések jelzéseit, majd a focis fiúk tetszését kiváltva megálltunk az „Aranycsapat” emlékszobránál.  

A Dóm téri árkádok alatt bejártuk a híres magyarok szoborcsarnokát, majd beléptünk a csodás szépségű Fogadalmi templomba.  

Végül mindannyian élményekkel gazdagodva, jó hangulatban tértünk haza. 

 

4. a osztály" 

Oldalak