Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Mesevetélkedő


Mesevetélkedő


Mesés délutánban volt része az iskolai mese- és prózamondó verseny résztvevőinek.
Bátor és tehetséges mesemondók álltak a zsűri elé. Iskolánkat a holnapi városi versenyen Dávidházi Bella és Tóth Orsolya képviseli majd. Nagyon szurkolunk nekik!
 
 

.


 

Angol Szótanuló Verseny


Az első félév során angol nyelvű szótanuló versenyt szerveztünk a negyedik évfolyam tanulóinak. Az ötfordulós verseny során havonta különböző témakörökben új plakát került ki a negyedikesek tantermeiben, illetve a folyosó falára. Ezekről 30-30 új angol szót tanulhattak meg a diákok. Minden fordulónál három hétig memorizálhatták a gyerekek a szavakat, majd egy kijelölt délutánon összemérhették a tudásukat társaikkal.

A témakörök a következők voltak: 1. At school (Az iskolában), 2. At the market (A piacon), 3. At the playground (A játszótéren), 4. Celebrations (Ünnepek), 5. Verbs (Igék).

Ezzel a versennyel a tanulók nem csak az angol szókincsüket bővíthették, hanem a kitartásukat és az önálló tanuláshoz szükséges készségeiket, tanulási módszereiket is fejleszthették. A versenyen végig résztvevő tanulók emléklapot és kis ajándékokat kaptak, a legjobban teljesítő három helyezett pedig könyvjutalmat és oklevelet kapott.

 

A helyezettek: I. Dávidházi Bella (4.c), II. Molnár Patrícia (4.b), III. Radics Kristóf (4.c)



Ültetés

Hagyomány az iskolánkaban, hogy az első évfolyamosok fát ültetnek iskolánk udvarába, ezzel is nyomot hagyva maguk után. Az elmúlt évben ez a szokás sajnos nem teljesülhetett, így idén az 1. és 2. évfolyamos diákjaink sövényt ültettek, ezzel is zöldebbé téve előkertünket.

15 vásárhelyi érem Gerendásról


Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VI. Fehér Kupa és VI. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád-Csanád és Békés megyéből érkező klubok mellett, a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub is 9 versenyzővel képviseltette magát.

Külön gratulálunk iskolánk tanulóinak az elért eredményekhez!

- Nagy Dávid

- Szentpéteri Vitéz Levente

- Presztóczki Balázs


Sulibarangolásra hívjuk a leendő elsősöket

Élményvarrás

 

 

 Kedden a pedagógusoknak, szerdán a gyerekeknek szerveztünk élményvarrást a PadlásVarrás alkotóműhely Zsuzsijával és Évijével. Üres kézzel érkeztünk és egy egyedi táskával illetve tárolóval indultunk haza. Szinte hihetetlen, hogy megcsináltuk! Hiszünk abban, hogy  a tanórán kívüli programjaink olyan élménnyel gazdagítanak, amelyek magabiztosabbá tesznek, felébresztik a bennünk szunnyadó kreativitást, erősítik a közösséghez tartozás érzését, és elindítanak bennünk valamit. Például azt, hogy elővegyük a garázsban porosodó varrógépünket.

Ovisok

 
 
Kedves leendő első osztályos Szülők!
 
A járványügyi helyzetre való tekintettel a meghirdetett novemberi suliváró programjaink elmaradnak.
Hamarosan azonban jelentkezünk online formában. 
 

 

Jó egészséget kívánunk mindenkinek!
 

Jobb oldali tartalom 1

 

 

 

 

 

Jobb oldali kép

Kis Platán matematika verseny

 

A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában 2022. április 6-án délután kistérségi matematikaversenyt rendeztünk. 

A gyerekek a verseny során megmutatták, hogy mennyire tudnak logikusan gondolkodni és egy-egy feladat megoldásához milyen sokféle út vezethet. 

 A feladatlapok megoldása után, amíg az eredményre várakoztak a gyerekek által kedvelt táblajátékokkal (reverse, malom, amőba) játszhattak vagy, akinek kedve volt hozzá az udvaron pingpongozhatott, kosarazott.  

A javításban az iskolák pedagógusai is segítettek, így rövid időn belül a verseny díjazottai örömmel vették át jutalmaikat eredményes munkájukért. 


Eredmények


Digitális témahét


Az 5.a osztály a Digitális témahét keretén belül robotika foglalkozáson vett részt Szegeden a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban. 
A tanulók megismerkedhettek a programozás rejtelmeivel és saját robotot is építehettek. Hiszen az informatikáé és a programozásé a jövő. 

Vetélkedő

 
  
Ismered-e Vásárhelyt? 
 
2021. október 02-én rendezték meg a 49. Ismerd meg Vásárhelyt vetélkedőt, amin a vargás csapatok idén is nagyon eredményesen szerepeltek.
Kis Flóra és Makrai Marcell 7.a osztályos tanulóink a 4. helyet szerezték meg, és az élbolyban végeztek nyolcadikos csapattagjaink is: Demeter Ágnes, Égető Zsombor, Nagy Attila, Tóth Kinga Petra, Vizhányó Andrea.

 

Gratulálunk nekik!
 
 
 
 
 
 
Jobb oldali tartalom 1