Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

2016.03.07. „Itt a farsang, áll a bál”

Lábléc tartalom 1

A sok finomság után, állomásokon kellett végig menniük a tanulóknak, amit ha ügyesen végrehajtottak jutalomban részesültek. Ezt később beválthatott ajándékra. A délutánunkat közös tortázással, csillámtetoválással, és tombolahúzással zártuk. Mindannyian reméljük, hogy a jó hangulat mellett, a farsang alkalmával sikerült a telet is elűznünk.

Jobb oldali tartalom 1

Február 26-án az iskolai Farsangunkkal elzavartuk a telet! A gyerekek szorgosan készültek erre a napra, hiszen a jelmezek többsége saját készítésű volt. Mindenki várta már ezt a napot, kicsi és nagy egyaránt. A Faluház színpadján felvonultak a jelmezesek. Egyéni és csoportos produkciókat láthattunk.

2016.03.05. Édes Hazám Magyarország verseny

Jobb oldali tartalom 1

 


2016.03.14. Pénz7 program megvalósítása a Varga Tamás Általános Iskolában

Lábléc tartalom 1
Jobb oldali tartalom 1

Idei évben iskolánk is csatlakozott a Pénz7 programsorozathoz, mely 2016. március 7-11. között kerül megrendezésre. 3-8.

2015.03.04. Székelykapuk - Zöldkapuk pályázat lezárása

Jobb oldali tartalom 1


2016.03.03. Filmműfajok kavalkádja a felsős farsangon

Jobb oldali tartalom 1

 

2016.03.02. Jó sportoló – Jó tanuló kitüntetés

Jobb oldali tartalom 1

 


 

2016.03.03. Ezüstérmesek a kézilabdás lányok

Jobb oldali tartalom 1

Megrendezésre került a városi kézilabda diákolimpia, ahol mindkét csapatunk, a III. és a IV. korcsoportos lányok is a második helyezést érték el. Nagy küzdelemben csapatunk ezüstérmet  szerzett  a NLG csapata mögött, legyőzve a nagymultú Székkutas csapatát.

2016.02.29. Megosztott első hely a városi gyerekfarsangon

Jobb oldali tartalom 1

 

2016.03.01. Wass Albert versmondó verseny és rajzpályázat

Lábléc tartalom 1

Vörös Viktória (6.b), Hegyi Levente (6.b), felkészítő tanáruk: Radicsné Nagy Andrea, Csanki Melinda (6.a), Korom Norina (5.b) és Dunai Zita (2.a), felkészítő tanáruk: Mucsi Zoltán, Ollé Sarolta (2.b )

Jobb oldali tartalom 1


2016.02.26. Hevesy György kémia verseny

Jobb oldali tartalom 1