
Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány
Adószám: 19083302-1-06
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.
2016.05.03. TeSzedd! szemétszedési akció
Idén április 28-május 1. között rendezték meg a 6.Teszedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétszedési akciót, melyen az iskola néhány diákja és 2 pedagógusa vett részt. Összesen 3 zsák szemét gyűlt össze.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„Szívvel-lélekkel”-"Határtalanul" program tanulmányi kirándulás Erdélybe - 1.nap
A tanulmányi kirándulás előkészítő szakaszában a tanulók az utazást megelőző napon egy öt órás foglalkozáson vettek részt. A tevékenységek során megbeszélik a tanulmányi kirándulás részletes programját, a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályait, amelyeket egy ilyen kiránduláson be kell tartani.
A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola hetedik osztályos tanulói ebben a tanévben is részt vesznek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul! programban. A nyertes pályázat keretében megvalósuló tanulmányi kirándulás célja a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítése.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.05.03. Mestervizsgák
Április végén zajlottak a 8. osztályosok mestervizsgái. A gyerekek feladata az volt, hogy egy általuk szabadon választott témából kiselőadást készítsenek, a vizsgabizottság és az osztálytársak előtt azt előadják. Mindegyik tanuló lelkiismeretesen, alaposan felkészült, voltak egészen profi munkák is. A bizottság 2 tantárgyi jeggyel értékelte a látottakat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.04.19. Óvodások és iskolások versmondó versenye
2016. április 18-án került megrendezésre Mártélyon az óvodások és iskolások versmondó versenye.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.04.11. Előadások a mártélyi iskolásoknak
2016. április 8-án két vendégünk volt. Tájvédelmi előadás tartott az iskolában Albert András, aki képeivel és történeteivel közelebb hozta a természetet. A tisztálkodásról és a helyes táplálkozásról beszélgettünk Varga Zsuzsanna védőnénivel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.04.07. Sziklakert a mártélyi iskolában
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.04.04. Népdaléneklési verseny
Iskolások:
I. helyezett: Kiss Nadin
II. helyezett: Orosz Ádám
III. helyezett: Surinya Miklós
2016. április 1-én népdaléneklő versenyt tartottunk az iskolánkban.
Eredmények:
Óvódások:
I. helyezett:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.03.18. Tesz-Vesz tavasz
A Tesz-Vesz Tavasz program elsődleges célja, hogy a gyerekek a közvetlen környezetükre reagálva felismerjék azt, hogy hogyan tudnák jobbá, élhetőbbé tenni. Tanulóink ezért a Gondozási Központ udvarát szépítették meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.04.29. Előadás a gyógynövényekről Bodzáson
A Bodzási úti iskolába kerékpározott ki az 5.a osztály április 28-án csütörtök délután, ahol a gyógynövényekről tartott interaktív előadást Budai Mónika, az Egészség Kincse üzlet vezetője. Az előadásra több féle gyógynövényt hozott az előadó, mint például a levendula, gyömbér, gyermekláncfű, medvehagyma, avagy épp az orgona.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni