
Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány
Adószám: 19083302-1-06
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.
Javítóvizsgák, osztályozóvizsgák
Javítóvizsgák, osztályozóvizsgák időpontja:
2015. augusztus 25-26-27. (kedd-szerda-csütörtök) 9.00-13.00
2015. augusztus 25-én minden érintett tanulónak 8.45 órakor kell jönnie a bizonyítvánnyal együtt.
A pontos beosztást ekkor ismertetjük.
A javítóvizsga zárása, eredményhirdetés: 2015. augusztus 27. 13.00
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tankönyvosztás
2015. augusztus 27. (csütörtök) 8.00-17.00
2015. augusztus 28. (péntek) 8.00-13.00
2015. szeptember 1. (kedd) 8.00-17.00
Mártélyi Tagintézményben (Mártélyon) is a fenti időpontokban az 1-4. évfolyamon tanulóknak,
valamint azon felső tagozatos tanulóknak, akik a Varga Tamás Általános Iskolában folytatják tanulmányaikat.
A korábbi évektől eltérően az iskola tankönyvterjesztője (KELLO) nem küldi ki nyáron a tankönyvcsekkeket,
hanem a számlalevéllel együtt a tankönyv átvételekor kapják meg
a fizetős tanulók és a tankönyvek árát 2015. szeptember 15-ig kell befizetni.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kedvezményre jogosultság igazolásához folyó év október 1-jén fennálló érvényes igazolás kell.
Kérjük, aki még nem adta le a tanév végén a szükséges igazolást, a tankönyvosztáskor hozzon róla másolatot.
Az 1-3. évfolyam valamennyi tanulója ingyen kapja a tankönyveket, a tankönyvek átvételéhez igazolás nem szükséges.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2013.03.23. Ismerd meg Franciaországot!
„Ismerd meg Franciaországot!”című vetélkedőt
rendeztek márc. 23-án a Fekete Sas Kávéházban. A város
nyolc intézményének - köztük a Varga Tamás Általános
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2013.03.26. Elhoztuk az első helyet a városi szépkiejtési versenyről

A Németh László Gimnázium és Általános Iskolában
tartották a Városi Kazinczy szépkiejtési versenyt március
26-án délután. Állatokról és növényekről szóló
szövegeket olvastak a harmadik és negyedik osztályos
gyerekek Azért a természettel kapcsolatos témákkal
kedveskedtek a kis versenyzőknek, mert nagyon közel
áll hozzájuk.
3. évfolyam:
1. helyezett - Török Beáta 3.a
Felkészítő tanár: Horváth Tímea
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2013.03.26. „Álomból ébredés”
Aranyosi Ágoston Iskola „Álomból ébredés” című
rajzpályázatán a Varga Tamás Általános Iskola díjazott
tanulója:
1. helyezett - Budincsevich Eszter 3.a
Felkészítő tanár: Gajdán Béláné
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2013.03.30. Szépen daloltak a Pipacsok
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2013.04.03. Hit-és erkölcstan az oktatásban

2013. április 4. napján du. 17 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ II. emeleti termében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hódmezővásárhelyi Tankerülete lehetőséget kínál arra, hogy az egyházak képviselői tájékoztatást adjanak a 2013/2014. tanévben első és 5. osztályos tanulók szüleinek arról, hogy igény esetén a 2013. szeptember 1. napjától bevezetésre kerülő hit- és erkölcstan oktatást milyen módon szervezik meg.
Bemutatkozó egyházak:
- Evangélikus Egyház
- Hit Gyülekezete
- Katolikus Egyház
- Református Egyház
Minden érintett egyház 10-15 perces bemutatkozási lehetőséget kap, utána a szülők tehetik fel a kérdéseiket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2013.04.16. Iskolánkban versenyeztek a város legjobb kis-matematikusai
2013. április 16-án került megrendezésre iskolánkban a Hódmezővásárhelyi Tankerület Kis-Platán matematikaversenye. 17 fő 2. osztályos, 20 fő 3. osztályos és 17 fő 4. osztályos tanuló mérte össze tudását.
Eredmények:
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TANKERÜLET MATEMATIKAVERSENYE
2. OSZTÁLY
2013.04.16.
|
Versenyző |
Iskola |
Felkészítő |
Pont |
Hely |
|
Asztalos Bence |
Kertvárosi Katolikus Á.I. |
Czina Lászlóné |
42 |
I. |
|
Kindlik Dániel |
Varga Tamás Á.I. |
Márton Albertné |
41 |
II. |
|
Utasi Zsombor |
Szent István Á.I. |
Vargáné Rózsa Klára |
40 |
III. |
|
Gémes Marcell |
Németh László Gimnázium és Á.I. |
Konczné Karasz Edit |
38 |
IV. |
|
Shoesmith Stephen James |
Szent István Á.I. |
Kázmérné Kovács Tünde |
35,5 |
V. |
|
Rumpler Bianka |
Liszt Ferenc Ének-Zenei Á.I. |
Konkolyné Szilágyi Beáta |
34 |
VI. |
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TANKERÜLET MATEMATIKAVERSENYE
3. OSZTÁLY
2013.04.16.
|
Versenyző |
Iskola |
Felkészítő |
Pont |
Hely |
|
Gémes Bence |
Szent István Á.I. |
Gémes Melinda |
35 |
I. |
|
Miskolczi Miklós |
Varga Tamás Á.I. |
Zombori Anita |
35 |
I. |
|
Pelyva Csaba |
Németh László Gimnázium és Á.I. |
Szabóné Horváth Anikó |
35 |
I. |
|
Buza Kamilla |
Klauzál Gábor Á.I. |
Miklós Szilvia, Makainé Vitális Mónika |
34 |
II. |
|
Héjja Márton |
Kertvárosi Katolikus Á.I. |
Dezső Ágnes |
33 |
III. |
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TANKERÜLET MATEMATIKAVERSENYE
4. OSZTÁLY
2013.04.16.
|
Versenyző |
Iskola |
Felkészítő |
Pont |
Hely |
|
Rumpler Dorka |
Liszt Ferenc Ének-Zenei Á.I. |
Póthné Nagy Tünde |
26 |
I. |
|
Kiss Gábor |
Szent István Á.I. |
Dr. Farkasné Tóth Ilona |
23 |
II. |
|
Bereczki Mihály Patrik |
Mindszenti Á.I. |
Szolnoki Katalin |
23 |
II. |
|
Lemaitre Lucien |
Németh László Gimnázium és Á.I. |
Nagy Imréné |
22 |
III. |
|
Czékmán Luca |
Németh László Gimnázium és Á.I. |
Nagy Imréné |
22 |
III. |
|
Kövesdi Dóra |
Kertvárosi Katolikus Á.I. |
Beke Anikó |
22 |
III. |
|
Nacsa Réka |
Varga Tamás Á.I. |
Galamb Ágnes |
22 |
III. |
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2013.04.17. Papírgyűjtés
Jövő héten szerdán, azaz április 24-én 14.00-17.00 óráig lesz az iskolai papírgyűjtés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2013.04.20. Megyei versenyre is eljutott az ifjú helyesíró
Április 19-én rendezték meg a városi helyesírási versenyt Hódmezővásárhely legügyesebb alsó tagozatos diákjai számára. Iskolánkat képviselték: Kindlik Dániel és Kis Dávid a 2., Lőkös Tímea és Czirok Krisztofer a 3. és Herke Flóra valamint Gulyás Erika a 4. évfolyamról. Gulyás Erika az 5. helyen végzett, Kindlik Dániel pedig 1. lett saját korcsoportjában. Ő az április 27-én Mórahalmon megrendezésre kerülő megyei megmérettetésen a 10. helyet szerezte meg. Gratulálunk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni