
Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány
Adószám: 19083302-1-06
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.
2016.03.09. Újabb sakk első hely Békéscsabáról
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.03.08. Óvodások az iskolában
Március 7-én hétfőn kezdődött iskolánkban az Óvódás hét. Hétfőn rajzpályázat eredményhirdetés és mesemondó verseny várt a leendő elsősökre. Az idei rajzpályázat a „Tőlünk színes a világ” címet kapta, amelyre sok szép rajz érkezett az óvodákból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.03.07. „Itt a farsang, áll a bál”
A sok finomság után, állomásokon kellett végig menniük a tanulóknak, amit ha ügyesen végrehajtottak jutalomban részesültek. Ezt később beválthatott ajándékra. A délutánunkat közös tortázással, csillámtetoválással, és tombolahúzással zártuk. Mindannyian reméljük, hogy a jó hangulat mellett, a farsang alkalmával sikerült a telet is elűznünk.
Február 26-án az iskolai Farsangunkkal elzavartuk a telet! A gyerekek szorgosan készültek erre a napra, hiszen a jelmezek többsége saját készítésű volt. Mindenki várta már ezt a napot, kicsi és nagy egyaránt. A Faluház színpadján felvonultak a jelmezesek. Egyéni és csoportos produkciókat láthattunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.03.05. Édes Hazám Magyarország verseny
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.03.14. Pénz7 program megvalósítása a Varga Tamás Általános Iskolában
Idei évben iskolánk is csatlakozott a Pénz7 programsorozathoz, mely 2016. március 7-11. között kerül megrendezésre. 3-8.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2015.03.04. Székelykapuk - Zöldkapuk pályázat lezárása
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.03.03. Filmműfajok kavalkádja a felsős farsangon
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.03.02. Jó sportoló – Jó tanuló kitüntetés
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.03.03. Ezüstérmesek a kézilabdás lányok
Megrendezésre került a városi kézilabda diákolimpia, ahol mindkét csapatunk, a III. és a IV. korcsoportos lányok is a második helyezést érték el. Nagy küzdelemben csapatunk ezüstérmet szerzett a NLG csapata mögött, legyőzve a nagymultú Székkutas csapatát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2016.02.29. Megosztott első hely a városi gyerekfarsangon
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni