Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

2014.09.09. Tanulás módszertani tréning lezárása kicsit „másképp”

Jobb oldali tartalom 1

Szeptember 5-én pénteken a Damjanich utcai játszótéren logikai, szellemi és mozgásos feladatokból álló nap zárta le a csütörtöki tanulás módszertani tréninget. Minden osztály nagyon jól érezte magát, a gyerekek ügyesen összedolgoztak, segítették egymást az egyes feladatoknál. Az eredményhirdetés után labdarúgó házibajnoksággal zárult a pénteki nap.

2014.09.05. Ajándék tanszercsomag elsőseinknek

Jobb oldali tartalom 1

Szeptember 3-án egy kis meglepetés tanszercsomagot kaptak iskolánk kis elsősei Hódmezővásárhely önkormányzatától. Az ajándékokat Hegedűs Zoltán és Dr. Kovács László települési képviselők adták át az első tanóra idejében.

2014.09.03. Sakkeredmény

Jobb oldali tartalom 1



2014.09.04. Első osztályosaink

Jobb oldali tartalom 1

 

 

2014.09.08. Szülői értekezlet

Szülői értekezletek időpontjai:

Felsős: 2014. szeptember 9. 17 óra

Szülői munkaközösségi értekezlet: 2014. szeptember 8. 17 óra

A tanév rendje

A tanév rendje .pdf formátumban letölthetõ innen: Tanév rendje 2015/16

2014.08.27. Városi tanévnyitó ünnepség

A városi tanévnyitó ünnepség időpontja: 2014. augusztus 31. vasárnap 10.30

Az ünnepség programja megtekinthető ITT.

2014.08.22. Iskolai tanévnyitó ünnepség


Tanévnyitó ünnepség időpontja: 2014. szeptember 1. hétfő 8.00

Javítóvizsgák, osztályozóvizsgák

Javítóvizsgák, osztályozóvizsgák időpontja:

 

2015. augusztus 25-26-27. (kedd-szerda-csütörtök) 9.00-13.00

2015. augusztus 25-én minden érintett tanulónak 8.45 órakor kell jönnie a bizonyítvánnyal együtt.

A pontos beosztást ekkor ismertetjük.

A javítóvizsga zárása, eredményhirdetés: 2015. augusztus 27. 13.00

Tankönyvosztás

2015. augusztus 27. (csütörtök) 8.00-17.00

2015. augusztus 28. (péntek) 8.00-13.00

2015. szeptember 1. (kedd) 8.00-17.00



Mártélyi Tagintézményben (Mártélyon) is a fenti időpontokban az 1-4. évfolyamon tanulóknak,

valamint azon felső tagozatos tanulóknak, akik a Varga Tamás Általános Iskolában folytatják tanulmányaikat.

 


A korábbi évektől eltérően az iskola tankönyvterjesztője (KELLO) nem küldi ki nyáron a tankönyvcsekkeket,

hanem a számlalevéllel együtt a tankönyv átvételekor kapják meg

       a fizetős tanulók és a tankönyvek árát 2015. szeptember 15-ig kell befizetni.


Felhívjuk figyelmüket, hogy a kedvezményre jogosultság igazolásához folyó év október 1-jén fennálló érvényes igazolás kell.

Kérjük, aki még nem adta le a tanév végén a szükséges igazolást, a tankönyvosztáskor hozzon róla másolatot.


Az 1-3. évfolyam valamennyi tanulója ingyen kapja a tankönyveket, a tankönyvek átvételéhez igazolás nem szükséges.