Body: 

2018. év

A Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2018. évi 1%-át felajánlott alapítványunk javára. A felajánlásból az iskola tehetséges tanulóinak versenyeken való indulását, valamint az iskola mindennapi oktató-nevelő munkáját színesítő programok megvalósítását támogattuk.

2017. év

A Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2017. évi 1%-át felajánlott alapítványunk javára. A felajánlásból az iskola tehetséges tanulóinak versenyeken való indulását, valamint az iskola mindennapi oktató-nevelő munkáját színesítő programok megvalósítását támogattuk.

2015. év

A Hódmezővásárhleiy Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2014. évi adójuk 1%-át felajánlották alapítványunk javára, összesen 437 225 Ft-ot. A felajánlásból sakkoktatást és délutáni angol anyanyelvű foglalkozást szerveztünk a gyerekeknek.

2013. év

A Hódmezővásárhleiy Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2012. évi adójuk 1%-át felajánlották alapítványunk javára. A felajánlásból az iskola tehetséges tanulóinak közösségi versenyeken, pályázatokon való indulását, valamint az iskola mindennapi nevelés, oktatás és szabadidős munkáját színesítő programok szervezését és eszközvásárlást támogattuk.