Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Erdély 4. nap

Első állomásunk ma Európa legnagyobb heliotermikus sós vizű tava, a gyógyhatású szovátai Medve-tó volt. Innen a parajdi sóbányába utaztunk tovább, ahol hosszú lépcsősor vezetett le 93 m-rel a földfelszín alá. Korondon megmutatták, sőt ki is próbálhattuk a gépi sóvágást, mely a só különféle feldolgozásait segíti. Ezekből a helyben készített konyhasókból, fürdősókból legtöbben hoztunk is haza. Farkaslakán Tamási Áron, Szejkefürdőn pedig Orbán Balázs híres néprajzkutató emlékszobrát koszorúztuk meg, miután a székelykapusor alatt kellemes séta közben vezettük le a napi gyaloglások fáradalmait. Szép élményekkel gazdagodva tértünk haza vacsoraidőre.

Erdély 3. nap

 

Mai napunk Marosvásárhelyen indult. Építészet terén jellemző itt a kelet-európai román stílus és a nyugat- európai magyar kultúra ötvözete. Megnéztük az 1906-os építésű szecessziós városházát, a mára már világszínvonalat képviselő Kultúrpalotát, a város legrégebbi épületét: a gótikus református templomot, ahol 15 évig prédikált Ötvös József ma már nyugdíjas esperes, jelenlegi idegenvezetőnk, akinek szavai szerint: "A templomaink azok, amelyek megtartottak bennünket Magyarnak."
Bolyai Farkas és János emlékszobránál koszorút helyezett el csoportunk, ezután pedig a Teleki Sámuel által alapított tudományos kutató könyvtárba kaptunk betekintést.
A segesvári vár magasságából csodás kilátásunk nyílott a környező tájra, egy kellemes belvárosi séta keretében pedig a felújítás alatt álló református templora is rálátva a kirándulók számára érdekes apró bazárokat is bejártuk. A nap zárásaként Petőfi Sándor fejéregyházi emlékszobra előtt koszorú elhelyezése közben emlékezhettünk meg róla.

XXI. Ifjú Zongoristák Csongrád-Csanád Vármegyei Találkozója

Iskolánk tanulója, Martonosi Attila 4.a, a XXI. Ifjú Zongoristák Csongrád-Csanád Vármegyei Találkozóján nyújtott teljesítményéért Nívódíjat kapott.


Ki a mester két keréken?


Május 6-án rendezték meg a "Ki a mester két keréken" kerékpáros közlekedési verseny vármegyei fordulóját, melyre iskolánkból 3 tanuló, Nagy Lilla 4.b, Módra Noel 4.a és Varga Joakim 4.a, jutottak be. Joci a III., Noel II. helyezést értek el.

Erdély 1. nap


Látogatásunkat Nagyváradon helyi idegenvezető segítségével a székesegyházban és várban kezdhettük. Az itteni televízió interjút is készített a csoporttal, mely vetítésre is került még ma a kora esti adásban.
Sok érdekes ismerettel és látvánnyal gazdagodtunk a nap folyamán. Megtudtuk, hogy 1852-ben itt járt Ferenc József jegyesével, Sissivel. 3 hónapig laktak itt a püspöki palotában, otthon érezve magukat "mint a Bécsi udvarban". Az itteni koncertorgonán Liszt Ferenc is játszhatott.
A belvárosi séta során szecessziós épületek sokaságát csodálhattuk meg, finom helyi készítésű édességet és fagylaltot kóstolhattunk.
Ahol este nyugovóra tértünk, a zsoboki református gyermekotthonban szeretetteljesen és finom vacsorával vártak és fogadtak bennünket. Apró ajándékainkat hálás szívvel fogadták, esti levezető programként kellemes közös szabadtéri játékban is részünk volt.

Erdély 2.nap


Mai első állomásunk Kolozsváron a főtéren található Mátyás templom és  környékének látnivalói voltak, hasonlóan a tegnapi naphoz nagytudású idegenvezető segítségével. A városi séta során gótikus épületeket, Mátyás király szülőházát, a híres Babes-Bolyai Egyetemet és a Farkas utcai református templomot is megcsodálhattuk, kora délután pedig a házsongárdi temetővel zártuk kolozsvári utunkat.
Rövid továbbutazás után Válaszúton Kallós Zoltán nagyszabású néprajzi gyűjteményében gyönyörködhettünk.
Estére érkeztünk a székely mezőségi kistérségi 1200 lakosú Mezőmadarasra, amely falunak 80 gyermeke mezőségi néptáncot jár. Falunéző sétánk keretében a helyi lelkipásztor feleségének kíséretében meglátogattuk a Bethlen család által 1803-ra, farönk alapokra megépített református templomot. Este a szeretetteljes vendégfogadás mellett a bőséges vacsoráért is hálát adhattunk.

Pair-Help városi angol nyelvi verseny


Tanulóink szép eredményt értek el a Pair-Help városi angol nyelvi versenyen. Az eredményhirdetésre a versenyt szervező Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolában került sor.

 

A helyezett tanulópárok:

5-6. osztályos kategóriában: Kocsis Roland (6.b) és Posztós Márkó (6.b) (Az Okosak) – III. helyezés

7-8. osztályos kategória: Kun Zétény (8.b) és Makrai Marcell (8.a) (Team Duo) – II. helyezés

 

Felkészítő tanáraik: Megyeri Anikó és Balog Emese.

Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak!

Platán vármegyei matematika verseny

 

Csongrád-Csanád vármegye legjobb 4. évfolyam matekosai mérhették össze tudásukat a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában. 
A versenyen 6 feladattal kellett megbirkózniuk a gyerekeknek. A feladatok megoldása során számított a részletes kidolgozás, a gondolatmenet pontos lejegyzése. 

A versenyzők ezeknek a követelményeknek eleget tettek és jó megoldásuknak köszönhetően nagyon szoros verseny alakult ki.

Kistérségi fizika verseny


Kistérségi fizika versenyen 2. helyezést ért el az iskola csapata. Tagjai: Kocsis Botond, Ruza Áron, Sallai Dominik és Sosterics Dávid.
Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak, Csorba Lászlónak!

"Kölcsönkapott levegő"

 

A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola diákjai rész vettek a Kölcsönkapott levegő-szemléletformáló programban.

Oldalak