Hírarchívum 2014

2014.11.05. Pályaválasztási szülői értekezlet

A középiskola választás meghatározó szerepet játszik egy gyermek jövője szempontjából. „Szakközépiskolába vagy inkább szakiskolába írassam jövőre a fiamat?”; „Ha befejezi a gimnáziumot, akkor milyen esélyekkel tud majd elhelyezkedni most nyolcadik osztályos lányom?” Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekben segítettek helyes döntést hozni november 4-én a helyi középfokú oktatási intézmények képviselői, a Varga Tamás Általános Iskolában tartott pályaválasztási szülői értekezleten összegyűlt szép számú anyukának és apukának.

2014.11.04. ÖKO hírek

 

A komposztálás ünnepnapja (október 10.) alkalmából az ÖKO szakkörösök csatlakoztak a HUMUSZ szövetség felhívásához. A tanulók szerves hulladékot csoportosítottak, nagyítóval félig érett komposztot vizsgáltak, fűszernövényeket, babot ültettek, totót töltöttek ki.

A gyerekek lelkesen, tájékozottan vettek részt az eseményen.

2014.10.27. Családi nap a Bodzási úti iskolában, zsíroskenyérrel és teával

Családi napot tartott iskolánk október 18-án. A délelőtt folyamán az iskola diákjai, tanárai és a szülők a Bodzási úti iskolánál tettek látogatást, ahová gyalog, kerékpárral vagy éppen lovaskocsival jutottak el.  Az osztályok útközben játékos és izgalmas feladatokat oldottak meg. A családi nap célja az volt, hogy a gyerekek kimozduljanak az intézmény falai közül, és a szüleikkel a természetben töltsenek el egy napot. A jó hangulatú délelőttön zsíroskenyér és tea is várta a résztvevőket a Bodzási úti iskola udvarán.

2014.10.22. "30 mellkasnyomás, majd 2 befújás

"30 mellkasnyomás, majd 2 befújás! Gyerünk lányok gyorsabban, mert elveszítjük a beteget!" - hangzott el többször is 2014. október 21-én az Eötvös József Szakképző Iskolában, ahol iskolánk négy végzős diákja vett részt az ott megrendezett foglalkozásokon. Az újraélesztési gyakorlat mellett a tanulók képet kaphattak egy ápoló kihívásokkal teli, sokszor fárasztó, de ugyanakkor megható és felemelő pillanatokkal teli hétköznapjairól, valamint sok újdonságot tudhattak meg a csecsemőgondozás világáról.

2014.10.21. Hiányszakmák bemutatója

2014. október 20-án az iskola hat végzős diákja vett részt a Mesterképző Szakképző és Szolgáltató Kft-nél rendezett üzemlátogatáson. A tanulók olyan foglalkozásokat próbálhattak ki, melyek iránt a jövőben várhatóan egyre nagyobb lesz a kereslet. Ilyen szakma többek között az asztalos, az ács, a festő, a kőműves és a szárazépítő. A jó hangulatú rendezvény zárásaként az ott dolgozók aprósüteménnyel és üdítővel vendégelték meg a festésben, fúrásban, csiszolásban és szögelésben kellemesen elfáradt nebulókat.

2014.10.17. Pályaválasztási üzemlátogatás

2014. október 16-án iskolánk hat felső tagozatos diákja látogatott el a Vásárhelyen nagy népszerűségnek örvendő Kálvin-téri fodrászüzletbe, ahol az ott dolgozók segítségével betekintést nyerhettek a fodrász-és kozmetikusszakma rejtelmeibe. A lányok kipróbálhatták magukat hajfésülésben-és fonásban, bővíthették sminkelési ismereteiket, valamint megtudhatták, hogy melyek azok a tulajdonságok, melyek nélkülözhetetlenek egy szépségiparban dolgozó jó szakember számára.

2014.10.16. Újabb kiváló sakkeredmény

 

OKtóber 11-én a Kecskeméten megrendezett Kecskeméti Ősz 2014 elnevevésű országos gyermek sakkversenyen Márkus Molli 2.a osztályos tanuló I. helyezést ért el.

2014.10.09. Ifjú tehetség a HISZK FAKTORon


Október 1-jén a Zene Világnapján rendezték a Hódmezővásárhelyi Szakképző iskola által szervezett HISZK FAKTOR tehetségkutató versenyt,melyen Ének kategóriában III. helyezést ért el Rakoncai Dorina 5.a osztályos tanuló.

2014.10.09. Rajzos eredmények

A Vásárhelyi Őszi Hetek alkalmából rendezett „Mozgás, ritmus, tánc” Diákok Őszi Tárlata rajzpályázaton Hajdú Gréta (5.b) díjaztott lett rajzával, Fári Csaba (5.b) pedig dícséretet kapott. Felkészítőjük: Radicsné Nagy Andrea (Péczely Attila Alapfokú Művészeti iskola) Németh Lili (4.b) és Szabó Evelin (4.b) rajza szintén díjazott lett. Felkészítőjük: Botkáné Kovács Henriett

Október 6-án vasárnap rendezték a városi Aszfaltrajzversenyt, melynek témája a Szüret volt. Ezen Sarró László (3.a), Korom Norina (4.b) és Sarró katalin (8.a) rajza lett díjazott.

2014.10.07. ÖKO hírek

2014. szeptember 20-án az ÖKO szakkörösök részt vettek a Téglagyári Kubikoknál lévő tanösvény avatóján. Megújult környezetben kirándulhattak ezután. A gyerekek kézműveskedtek is: noteszt, mécsestartót, hangszert készíthettek.

Október 3-án az Állatok Világnapja tiszteletére került megrendezésre a „Házi kedvenceink” kisállat bemutató a szülők közreműködésével. A gyerekek testközelbe kerülhettek, megsimogathatták a tengeri malacot, gekkót, teknősöket, postagalambot. Találkozhattak csíkoshátú mókussal, papagájokkal, oroszlánfejű nyúllal is. A program végén a postagalambokat együtt reptették ki a kalitkákból, ők pedig hazarepültek.

Oldalak