Hírarchívum 2018

2018.02.13 Mini labort adományozott a Villeroy iskolánknak

A város egyik legnagyobb munkáltatója egy beszállítójánál pályázott sikeresen és továbbadta a jutalmat a Varga Tamásnak. A Villeroy & Boch Magyarország Kft. kiemelten kezeli, elsősorban a helyi, oktatási intézmények támogatását. Ennek keretében újítottuk fel néhány éve a Malom Utcai Óvoda mosdóit, most pedig egy pályázaton elnyert mini labort adományoztak a Varga Tamás Általános Iskolának – mondta el Hideg Gábor a cég első embere keddi sajtótájékoztatójukon. A budapesti székhelyű Reanal Laborvegyszer Kft. 2017 őszén pályázatot hirdetett a partnerei számára, amelyen a bizonyos összeg felett vásárló cégek egy hordozható labort nyerhettek az általuk választott általános iskola számára.

2018.02.12. Mesét mondtak és rajzoltak az óvodások

 

Február 7-én újabb programmal várta iskolánk a leendő első osztályos kisgyerekeket.

A mesevár programon mesét mondtak az óvodások, illetve ekkor adták át a meghirdetett rajzpályázat ajándékait is. A rajzpályázatra több mint 20 pályamunka érkezett be két témában: kedvenc állatukat rajzolhatták le, vagy az év madarát, a vándorsólymot. A szép rajzokért minden ovis ajándékot kapott, amelyet szerdán, a mesemondó előtt adtak át a kicsiknek. A mesemondón majdnem 50 vállalkozó szellemű óvodás adta elő kedvenc meséjét, mindegyikük jutalma egy kis ajándékcsomag volt.

2018.02.06. Es weihnachtet schon

Karácsonyi egyfordulós, levelezős csapatversenyt hirdetett a HEBE Kft. A versenyre összesen 210 csapat nevezett be. A tanulóknak egy karácsonyi feladatokból álló feladatsort kellett megoldaniuk, illetve minden csapat készített egy projektmunkát is. A feladatok megoldását mesék, videók, dalok színesítették és segítették, mellyel mindannyian karácsonyi hangulatba kerültünk. Iskolánkból az 5. évfolyamon Farkas Alma Eszter (5.a), Mészáros Krisztián Olivér (5.a), Nagy Noémi (5.a) és Balog Sarolta Evelin (5.b) tanulók szép eredménnyel vettek részt: csapatuk a 16. helyezést érte el.

2018.02.01. Német nyelvű versmondó verseny

2018. január 30-án 8. alkalommal rendezték meg a német nyelvű versmondó versenyt a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában. A rendezvényen városunk és a város környéki települések iskoláiból összesen 48 diák vett részt. Iskolánkból az I. kategóriában (5-6. évf.) Farkas Alma Eszter (5.a), Balog Sarolta Evelin (5.b), Domján Krisztina Gabriella (6.c) és II. kategóriában (7-8. évf.) Csanki Melinda Bianka (8.a) vettek részt. A tanulóknak két német nyelvű verset kellett megtanulniuk, melyek közül az egyik kötelező volt, a másodikat pedig további három megadott vers közül választhatták ki. Csanki Melinda Bianka, 8.a osztályos tanuló kategóriájának 2. helyezését nyerte meg Fallersleben: Maler Frühling és Goethe: An den Mond című verseivel. Felkészítő tanára: Tomonyiczka-Szilágyi Erika

2018.01.29. „Ha van kedved, oszd meg velünk!”

A „Menő menza” pályázathoz kapcsolódva étkezési mintákat várunk a tanév során a téma iránt érdeklődőktől.

A megfelelő fejlődéshez, kiegyensúlyozott étrendhez elengedhetetlen a rendszeres, változatos étkezés, ami megalapozza felnőttkori étkezési szokásait is gyermekeinknek.

Az otthoni ízek meghatározóak számunkra. A szülő a legjobbat akarja nyújtani gyermekének, ám néha fejtörést okoz mi az, ami egészséges étel és szívesen is fogyasztja a család.

Ezért jó gondolatnak találtuk azt, hogy az ötletadáshoz kedvet érző felnőttek megosszák velünk a náluk jól bevált hétvégi étrendjüket.

2018.01.24. Boldogságóra - Tervek és megvalósításuk

 


A Boldogságóra program 5. hónapjának témája: Célok kitűzése és elérése. Az egyéni és közös célok megfogalmazását követően tablót készítettek a 3.a osztály tanulói.

2018.01.23 Elkészült a szereposztás



Elkészült a Diótörő és Egérkirály szereposztása. A szerepeket a január 22-i iskolagyűlésen hirdette ki Asztalos Kata, amelyen részt vett minden diák és pedagógus. A főszereplő gyerekekkel, a jövő héten egy színházi workshop keretében megkezdődik a közös munka! Aki nem kapott most szerepet, ne csüggedjen, a tánckarok válogatása még csak ezután következik.

2018.01.23. Könyvbemutató az állati növényekről

Könyvbemutatót tartott január 22-én a Magyar Kultúra Napján Dr. Kenéz Árpád iskolánkban. 50 növény található fotóval, a hozzájuk tartozó rajzokkal (a szerző saját rajzai) a fontosabb információkkal és magának a név eredetének ismertetésével az Állati növénykert, avagy a növényvilág állatkertje című könyvben, melyet maga a szerző mutatott be az 5. osztályos diákoknak. Többek között a szőrös disznóparéj, medvetalpfű, tyúkhúr, gólyaorr vagy éppen a koshomlok is szerepel a könyvben, mind olyan növények, amelyek állatneveket tartalmaznak a nevükben. Dr. Kenéz Árpád előadásából a gyerekek sok érdekességet, információt kaptak az udvarunkban vagy a helyi parkban is előfordulható növényekről.

2018.01.22. Székelykapuk-Zöldkapuk pályázat kiállítása


A ZöldPlatán csapat „Öngondoskodó család” témában készítette el a vándorkiállítás tablóit. Az iskolai kiállítás megnyitóján, január 18-án a 6.a és 7.a tanulói verses-zenés műsort adtak elő. Bevezetőként Makrai Viktória játszott szaxofonon, majd a plakátokhoz kapcsolódóan a közönség a családokról és válságáról hallgathatott meg verseket, dalokat. Kicsik és nagyok megtudhatták, hogyan teheti egy család környezetbaráttá a mindennapi életét. A kiállításra minden érdeklődőt szeretettel várunk iskolánk aulájába. 

 

2018.01.18. „Szülő-Suli” projektnyitó rendezvény iskolánkban

2018. január 16-án Balázs József tankerületi igazgató úr és Farkas Zsuzsanna intézményvezető asszony köszöntötte a  „Szülő-Suli”- a tanulók iskolai előmenetelének javítása és a korai lemorzsolódás visszaszorítása az iskola-család együttműködésére alapozott egyéni fejlesztésen keresztül című tankerületi pályázat megvalósításában résztvevő és együttműködő intézményeket, bevont pedagógusokat, érdeklődőket. A projekt kiemelt célja többek között, hogy a szülőkkel, családokkal még több közös, ún. Szülő-Suli programot valósítsunk meg. A támogatásnak köszönhetően a személyközpontú nevelés még hatékonyabbá válhat iskolánkban.

Oldalak