E-napló

Levelezés

Bejelentkezés

Képgaléria

Névnap

2017. február 26., vasárnap, Edina

Szavazás

Hogy érzed magad az iskolában?
Szeretek itt tanulni, szí­vesen járok ide.
70%
Nem szeretem ezt az iskolát.
30%
Összes szavazat: 57

Igaz, más funkcióban, de újra használatban a nagy múlttal rendelkező Bodzásparti Iskola, mely Molnár Miklós és társai kezdeményezésére 1906-ban épült fel községi iskolaként a környéken lakó 99 tanköteles gyermek számára, akik túl messzire laktak a már működő iskoláktól, így nem tudtak részt venni az oktatásban. Az akkoriban idejáró gyermekek nagy része az otthonuk és az iskola közötti három-öt kilométeres távolságot gyalog tette meg. Az épület a nyári szünetekben sem zárt be, a tanév befejezése után a városi iskolák nyaralás céljára használták. Az 1950-es évektől Dolgozók Esti Iskoláját is működtető, a 70-es években külső és belső átalakításon átment iskola 1986-ban véglegesen bezárt.

A 2014-es Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával történő 49 millió forintos felújításig szinte kihasználatlanul állt a várostól és az élő Tiszától megközelítőleg azonos távolságra lévő, kerékpárral könnyen megközelíthető épület. 2014. október 18-án vehették birtokba újra a Bodzásparti Iskolát a Tarján városrészből induló, ügyességi és szellemi erőfeszítést igénylő feladatokkal tarkított kerékpáros – lovaskocsis – gyalogos túrával egybekötött családi napon a Varga Tamás Általános Iskola tanulói. Az épületben jól megfér egymással „a múlt és a jelen”: a régi iskolai padokkal berendezett tanterem megfelelő atmoszférát teremt gyerekeinknek rendhagyó óráktartására, a falon kihelyezett tablók segítségével megismerkedhetnek tanulóink az iskola múltjával. A tágas udvar jó lehetőség a játékra, hagyományőrző programok szervezésére. Az újra működőképes udvari kemencében sült lángos, a bográcsban főtt paprikás krumpli vagy pörkölt, a nyárson sült szalonna fokozza az ott tartózkodás élményét. Ugyanakkor az épületben levő mosdó, WC és konyha biztosítja a szükséges higiéniát is. A zöldövezetben fekvő, csupán a madárcsicsergéstől hangos régi iskola ma már számos iskolai és városi rendezvénynek ad helyet a természetszeretők számára.


Lehetőségek Bodzáson:

- tágas udvar

- kemence

- tűzrakóhely

- tanterem

- mosdó,tusoló, WC

5 km-re az élő Tiszától


Tervezett programok:


Megvalósult programok:

2015.09.19. - Bodzási családi nap
2016.04.21. - Bodzási program, téma: ártézi kutak
2016.04.28. - Bodzási program, téma: gyógynövények

2016.05.19. - Bodzási program, téma: madárvilág

2016.05.26. - Bodzási program, téma: népi játékok


Kapcsolat:

telefon: 62/245-877

e-mail: iskola@vargatamas.hu


Megközelítés:

A Zrínyi utca végétől kb. 3 km


Képgaléria

 

Sajtó megjelenés


Térkép